Létrehozva: 2018.11.02.

Meztelenül mászott be a tatabányai lakásba, majd kiugrott az ablakon

Egy férfi mászott be egy tatabányai lakásba, akit a tulaj meztelenül talált az egyik szobában. Az ádámkosztümõs férfi ijedtében kiugrott az egyik zárt ablakon. A kiérkezõ rendõrök a ház pincéjében találtak rá.

Egy tatabányai férfi azzal hívta fel november 1-jén hajnalban a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját, hogy egy meztelen férfi mászott be a lakásába az ablakon keresztül. A férfi zörejre ébredt hajnal fél 4 előtt, majd a nappalijában egy meztelen férfit talált. Az ismeretlenre rákiabált, aki ijedtében kiugrott az egyik ablakon, ami csukva volt épp. 

A kiérkező rendőrök átkutatták a lépcsőházat, majd a pincében találtak rá a férfira, aki már félig felöltözött addigra. Mentőt is kellett hozzá hívni, az ugrás során megsérült. A kórházi kivizsgálást követően előállították a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol pozitív lett a kábítószer tesztje a férfinak. Ezért a 23 éves Sz. József ellen kábítószer birtoklás vétsége és magánlaksértés elkövetése miatt eljárást indítottak – adta hírül a police.hu

 

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

travelo.hu

Romániától egészen Németországig utazott egy kiskutya a sofőr tudta nélkül

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángokban egy gépjármű, teljes útlezárás az M86-oson

NÍNÓ

Segítséget kér a rendőrség: jelentkezz, ha láttad ezt a férfit!

NÍNÓ

Most jött a hír: két vonatbalesettel indult a nap

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál