Létrehozva: 2018.12.05.

Brutális gyalogosgázolás Veszprém megyében, elhajtott a sofőr

A pápai rendõrök az állampolgárok segítségét kérik, hogy megtalálják az autóst!

A Pápai Rendőrkapitányság nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztása megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint egy 23 éves férfi december 1-jén 17 óra és 17 óra 15 perc között gyalogosan közlekedett Pápán a Török Bálint utca és a Csatorna utca kereszteződésében található kijelölt gyalogos-átkelőhelyen. Haladása közben egy tőle balról érkező, ismeretlen rendszámú és típusú kocsi vezetője hátulról nekiütközött, amelynek következtében súlyos sérülést szenvedett.

A sofőr megállás nélkül elhagyta a helyszínt.

A Pápai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a balesettel kapcsolatban, jelentkezzen a Pápai Rendőrkapitányság 06-89-313-153-as telefonszámán, vagy a névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a nap 24 órájában ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 107 vagy a 112 központi telefonszámok valamelyikén.

origo.hu

A Marienbrücke gyalogos híd népszerű a turisták körében a Neuschwanstein kastélyra nyíló kilátás miatt

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

life.hu

Nők ezrei szorítanak Tompos Kátyáért: "Szeretünk, Kátya! Sikerülni fog"

hirtv.hu

Magyar Péter őrjöngve káromkodott + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

travelo.hu

Bejártuk tavasszal az Isztriát, zöldebb volt, mint a trópusok

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

„A mennybe megyek, és addig játszom, amíg oda nem érsz” – Ezek voltak a haldokló 4 éves fiú szavai anyukájához

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Elesett a főváros: tűzoltók rohantak a Duna utcába

NÍNÓ

Hatalmas a torlódás: tömegkarambol történt az M0-son

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben