Létrehozva: 2019.01.25.

Durva, mire vetemedtek: négy magyar van a nemzetközi körözési listán

Többek között gyilkosság, fegyveres rablás, drogkereskedelem és zsarolás írható a számlájukra.

Ötvenöt bűnöző van jelenleg az ENFAST nemzetközi körözési listáján, köztük két magyar, egy magyar származású osztrák, illetve egy szlovákiai magyar. Az ENFAST az Europol rendőri fejvadászainak munkáját összefogó szervezet.

Az egyik körözött, Plank Zoltán: az 52 éves férfi számláján szándékos emberölés, súlyos testi sértés és fegyveres rablás is sze­repel. A körözési fo­tókon ko­pasz, de a rendőrség szerint minden bizonnyal már hosszú hajú Zoltán öt éve azzal bí­zott meg két férfit, hogy öljék meg korábbi közös üz­letfelüket. Az illetőt megtámadták 2014 augusztusában, és késsel összeszurkálták. Bár megúszta élve, támadói abban a hitben voltak, hogy meghalt.

Plank és társai egy hónappal később rendőrnek adták ki magukat, és négyszázmillió forintnyi valutát ra­boltak kínai üzletemberektől. A megtámadottak ismerősei a nyomukba eredtek, de üldözés közben egy fának ütköztek. Plankék pedig tüzet nyitottak rájuk. A férfi azóta eltűnt.

Hollósi Zoltán drogkereskedelem miatt 8 év börtönt kapott, de nem akarta leülni. Ukrajnában elintézte, hogy halottnak nyilvánítsák, majd hazatért Magyarországra. A férfi az osztrák határ mellett marihuánaültetvényt ho­zott létre társaival. Õket elfogták, de akkor még nem volt tiszta, hogy neki is szerepe van az ügy­ben, ezért a tanúkihallgatás után elengedték. A férfi jelenleg szlovén állampolgár, Zoran Maras álnevet használ - írja a Bors.

Foco Tibor magyar származású osztrák ál­lampolgárt 1987-ben húsz év­-re ítélték egy prostituált megölé­séért. Feltételesen szabadlábra helyezték 1995-ben, azonban nem jelentkezett az előírt időpontban, és nyoma veszett.

Szűcs Henrich felvidéki magyar férfit európai elfogatóparanccsal keresik a szlovák hatóságok maffiabűnözés miatt. A vád ellene bű­nö­zői csoport létrehozása, megalapozása és tá­mogatása, brutális kényszerítés, zsarolás, valamint károko­zás másoknak.

origo.hu

Orbán Viktor fogadta a Magyarországra érkező kínai elnököt - kép

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Újra együtt? Egy budapesti étteremben kapták le Kucsera Gábort és Tápai Szabinát

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok