Létrehozva: 2019.03.23.

Így mentett életet a fegyveres biztonsági őr Debrecenben

A férfi észrevette, hogy egy autós indokolatlanul lassan közlekedik: kiderült, nagy a baj.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság munkatársa csütörtök délelőtt szolgálatteljesítése után tartott haza Debrecenben, amikor észrevette, hogy a Rigó és Gizella utca kereszteződésében egy gépkocsi indokolatlanul lassan közlekedik.

Az előtte haladó autó feltűnően lassított, majd megállt, azonban annak sofőrje még hosszan nyomta a féket.

A fegyveres biztonsági őr kiszállt a járművéből és a másik gépkocsihoz sietett, ahol azt tapasztalta, hogy a sofőr rosszul lett. A férfi a feltett kérdésekre válaszolni nem tudott, ezért segítője egyből hívta a segélyhívó számot, valamint a mentők kiérkezéséig elsősegélyt nyújtott és stabil oldalfekvésbe helyezte a férfit, írta a Dehír.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Orbán Viktor az ukrán elnökkel tárgyalt

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

life.hu

Évszázados hagyományt szakít meg György herceg: a II. Erzsébet által imádott szokásnak vége lesz

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

magyarnemzet.hu

Fővárosi számlagyárügy: itt van minden, amit a Lánchíd túlárazásáról tudni érdemes

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok