Létrehozva: 2019.03.02.

Már a fél országban keresik ezt a fiatal magyar lányt, megvan az oka

A rendõrség az állampolgárok segítségét kéri, hogy mihamarabb megtalálják Szilviát.

A Soproni Rendőrkapitányság körözési eljárást folytat az ismeretlen helyen lévő 15 éves Sztojka Szilvia eltűnése miatt. A rendőrségre érkezett bejelentés szerint a fiatal lány még január 5-én, soproni tartózkodási helyéről tűnt el és azóta ismeretlen helyen tartózkodik.

Sztojka Szilvia 160 centiméter magas, átlagos testalkatú, sötétbarna vállig érő hajú, barna szemű. Eltűnésekor farmernadrágot és sötét őszi prémes kabátot viselt.

A Soproni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a fenti képen látható Sztojka Szilviát felismeri, tartózkodási helyéről vagy eltűnésének körülményéről információval rendelkezik, hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” számán, valamint a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott