Létrehozva: 2019.04.12.

Eltűnt villanyszerelők: elképesztő, mit mesélt egy kollégájuk

Mégis rács mögött marad a két villanyszerelõ megölésével gyanúsított É. Imre, másodfokon meghosszabbították a letartóztatását. A Ripost megtalálta a vállalkozó egyik volt munkását, aki azt állítja: az õ élete is veszélyben forgott, mert É. Imre neki is ugyanúgy tartozott, mint két eltûnt kollégájának, és a férfi ugyanazzal a mesével, hogy megadja a pénzét, egy este egy néptelen telekre csalta õt...

„Folyamatosan vitáztam vele, mert rengeteg pénzzel tartozott”

– kezdte a %Ripost%-nak M. Ádám, aki festőként, mázolóként dolgozott az azóta két gyilkossággal is meggyanúsított É. Imrének. – „A nevelőapám jóban volt Imrével, mert egy festéküzletünk volt, ekkor ajánlotta fel, hogy dolgozhatnék neki jó pénzért Ausztriában. Természetesen igent mondtam, de azt nem gondoltam, hogy ezzel veszélybe kerül az életem… Furcsa volt, hogy eleinte gyakran ő, a munkaadóm kért kölcsön hét elején tőlem, mondván, hogy „segítsem ki gyorsan”. Adtam neki, és vissza is szokta adni, aztán egy idő után tartozni kezdett, nem csak a kölcsönpénzzel, hanem a munkabéremmel is.

Egyszer még össze is verekedtek

Ádám a %Ripost%-nak elmondta: mivel családos ember, szüksége volt a fizetésére, ezért nem akart végleg összeveszni É. Imrével, de haragban voltak a pénz miatt.
„Sokszor számon kértem, hogy mikor fizet ki… Több durvább vitánk után is előfordult, hogy másnap ki voltak szurkálva az autóm kerekei. Mindenki, aki neki dolgozott, rögtön arra gondolt, hogy ő tette, mert ha valaki követelni kezdte, hogy fizessen a munkájáért, akkor mindenkinek ilyeneket mondott, hogy „elvágom a kocsidban a féket!” Odáig fajult a vitánk, hogy egyszer össze is ugrottunk, volt egy kis verekedés is köztünk” – meséli a %Ripost%-nak É. Imre volt munkása.

 

Egy kihalt helyen lévő telekhez csalta este

„Aztán jött a meglepetés! Az egyik nap kaptam egy nagyon kedves üzenetet tőle, hogy estefelé menjek az ikrényi telkéhez, és az összes pénzemet odaadja. Elég váratlanul ért a kérés, és az előző vitáink, fenyegetőzések és a verekedés után nem mertem egyedül odamenni. Szóltam a barátaimnak, és együtt mentünk ki hozzá...” 

 

Ha szeretnéd tudni, hogy mi történt M. Ádámmal a kihaltnak tűnő telken és mit mondott a kétszeres gyilkossággal vádolt munkaadójáról, valamint az egyik eltűnt villanyszerelőről, akkor keresd a Ripost pénteki számát az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott

NÍNÓ

Ballagás közben esett össze egy magyar diáklány, szabadnapos mentő sietett a segítségére