Létrehozva: 2019.06.21.

A rendőrök is elsápadtak, amikor megnézték a budapesti lány biciklijét

De nem csak õ bukott le. Dórát azonnal õrizetbe vették, míg barátja szabadlábon védekezhet.

Heroinnal kereskedett egy nő Budapest IV. kerületében, a kutatások során több mint negyed kilogramm kábítószert, 1420 eurót és közel másfél millió forintot foglaltak le az újpesti nyomozók.A 32 éves F. Dórát és a 37 éves W. Tamást június 18-án az újpesti rendőrök igazoltatták a Megyeri úton. A nő táskájából egy üveg metadon került elő, amiről azt mondta, hogy heroin függőségére szedi, míg a férfinél közel másfél millió forintot találtak.

A nyomozók F. Dóra újpesti lakásának - és az ahhoz tartozó tároló - átkutatásának során a kábítószerkereső kutya jelzésére egy bicikli váztáskájában több mint 250 gramm heroint találtak.  A lakásban 1420 eurót, 300 ezer forint értékű elektronikai eszközt és egy 240 ezer forint értékű kerékpárt foglaltak le.

W. Tamás III. kerületi lakását is átkutatták a rendőrök, ahol 0.6 gramm heroint, egy digitális mérleget és olyan alufólia darabokat találtak, amelyeken heroin nyomai voltak - írja a police.hu.

A nőnél felmerült a gyanú, hogy nem csak fogyasztotta, de árulta is a kábítószert.  F. Dórát őrizetbe vették, W. Tamás szabadlábon védekezhet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tömegkarambol volt Budapesten, teljes a káosz

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

life.hu

Magyar érettségin az Antigonéról is kérdezték a diákokat - Teszteld, mennyit tudsz Szophoklész művéről!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

"Ketrecbe zárt oroszlán" - romlik a helyzet, ezt már nem tudja titkolni Vilmos herceg

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés