Létrehozva: 2019.08.21.

Akció a jászsági Tescóban, durva, mit tettek a bankautomata kifosztói

Ismeretlenek törtek be az áruházba, ahol az automatából több tízmillió forintot szedtek ki.

Akciófilmbe illő jelenet játszódott le egy jászberényi hipermarketben hétfő hajnalban. A Bors információi szerint ismeretlenek felfeszítették a Tesco bejárati ajtaját, majd az épületben lévő bankautomatát megrongálták, és több bankjegykazettát is elloptak. Úgy tudni, a zsákmányolt összeg több tízmillió forintra is rúghat.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Kovács Ágnes arról tájékoztatta a lapot, hogy a Jászberényi Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt indított nyomozást az ügyben. A bűncselekmény elkövetőit nagy erőkkel keresi a rendőrség. Hozzátette: a nyomozás érdekében az ügy jelenlegi szakaszában bővebb információval nem szolgálnak.

A bankautomaták mindig ko­moly csáberőt jelentettek a bűnözők számára, akik válogatott módszerekkel próbálnak hozzájutni a bennük rejlő va­gyonhoz. Az ATM-ek felrobbantásáról, kitépéséről és elszállításáról is hallottunk már a hírekben. A módszerek kifinomulásával párhuzamosan a bankbiztonsági szakma is fejlődött. Ma már szinte minden automatát felszereltek olyan festékpatronokkal, amik a szerkezet enyhe megmozdítása, rongálása esetén azonnal felrobbannak és használhatatlanná teszik a készpénzt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

life.hu

A leggusztustalanabb dolog, amit a repülőn tesznek az utasok - a légiutas-kísérő kitálal

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

metropol.hu

Ide semmiképpen ne menj nyaralni: ezek a világ legveszélyesebb üdülő városai

hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott

NÍNÓ

Ballagás közben esett össze egy magyar diáklány, szabadnapos mentő sietett a segítségére