Létrehozva: 2019.09.20.

Két év után bukkant ellopott kutyájára a gyomaendrődi gazdi

Igort hét hónapos korában lopták el, és két év múlva egy internetes hirdetésben talált rá eredeti gazdája. Időközben többször is gazdát cserélt oltási könyv és papírok nélkül, utolsó tulajdonosa szaporításra használta. Vádat emeltek a tolvaj ellen.

Igor, a gyönyörű, izmos, chipes és törzskönyves Cane Corso kutya hét hónapos korában, még 2016. decemberében kiszökött sétálni egyet gyomaendrődi otthonából. Épp arra járt egy 28 éves szolnoki férfi, akinek megtetszett az impozáns – és egyébként nagy értékű, közel 300 ezer forintot érő – állat, megfogta és magával vitte. Nem is próbálta kideríteni, ki lehet a gazdája, szolnoki albérletében házőrzőként tartotta.

Később ki kellett költöznie az albérletből, ezért a kutyát meghirdette az interneten, és 2017 tavaszán el is adta oltási könyv és egyéb dokumentumok nélkül egy nemespátrói nőnek 100 ezer forintért. A nő hasznot akart húzni az állatból, és tenyésztésbe fogta. A szaporításból származó kiskutyákat az egyik internetes apróhirdetési portálon kínálta eladásra, többek között az apakutya fényképével.

Ez volt Igor eredeti gazdájának a szerencséje, ugyanis 2018. augusztusában egy internetes portálon felismerte a saját kutyáját, és ezt jelentette is a rendőrségnek. A nyomozás során a mikrochip útján azonosították Igort, akit ekkor már új gazdája Zeusznak hívott. Lefoglalták a lopott állatot, majd 2019. február 21-én visszaadták eredeti gazdájának. Az eset érdekessége, hogy a kutyába időközben ismeretlen okból egy másik mikrochipet is beültettek, így jelenleg két mikrochippel rendelkezik.

A Szarvasi Járási Ügyészség a szolnoki férfi ellen kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat. A járási ügyészség vádiratában a tárgyalás mellőzését és pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Az eljárás a Szarvasi Járásbíróság előtt folytatódik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb megdöbbentő hírek érkeztek a rákos Katalin hercegnéről

origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés