Létrehozva: 2019.09.20.

Vigyázz! Most ezt találták ki az unokázós csalók

Újabb módszerrel fosztogatják az időseket az unokázós csalók. Most a szokásos balesetre hivatkozva egy bankszámlára utaltattak egy újbudai asszonnyal 1 millió forintot.

Angol telefonszámról hívott fel egy újbudai asszonyt egy ismeretlen férfi 2019. szeptember 13-án délben. Az unokájának adta ki magát, azt mondta, hogy balesetet szenvedett, kárt okozott, és a pénzt azonnal be kell fizetnie a biztosítónak. Az álunoka azt kérte a nőtől, hogy egy megadott bankszámlára 1 millió 400 ezer forintot fizessen be. Az asszony azonnal a bankba sietett, és befizette az összes megtakarított pénzét, 1 millió forintot. A bankból kijövet felhívta az unokáját, akkor derült ki, hogy nem is ő kérte a pénzt. Az asszony azonnal feljelentést tett.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság unokázós bűncselekmények felderítésére alakult nyomozócsoportja kiderítette, hogy a pénzt rövid időn belül egy másik bankszámlára utalták tovább, amelynek a tulajdonosa a 43 éves biharkeresztesi A. Vivien. Tegnap a lakhelyén fogták el a csalót a rendőrök.

Fotó: police.hu

Az 1 millió forintot addigra persze már régen felvették: három ember, három egymást követő napon.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság pénzmosás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Látókörbe került még egy nő és egy férfi. A bűncselekmény elkövetésében a gyanú szerint mindhárman részt vettek.

origo.hu

Megfenyegette a briteket Medvegyev

origo.hu

Oroszország megszerzi Ukrajna újabb részét

borsonline.hu

„Több pénzt kért...” – Hajdú Péter kitálalt, 45 millióért lépett volna a ringbe az RTL sztárja

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

ripost.hu

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

origo.hu

Meghalt a világhírű DJ gyönyörű szerelme

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Elesett a főváros: tűzoltók rohantak a Duna utcába

NÍNÓ

Hatalmas a torlódás: tömegkarambol történt az M0-son

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben