Létrehozva: 2019.10.10.

Borzalmas hírt kaptunk: többen is megerőszakoltak egy nőt Bélapátfalván

Megvertek és megerőszakoltak egy nőt Bélapátfalván.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya szexuális erőszak elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást, melynek során elfogták és őrizetbe vették a bűncselekménnyel gyanúsítható két bükkszentmártoni férfit. A heol.hu információi szerint az áldozatra a cementgyári vasúti megállónál találtak rá még szombaton. A lap szerint egy társaság dorbézolt a piactér melletti egyik kocsmában, és ugyanitt mulatott a később áldozattá vált nő is. A nő távozott a vendéglátóhelyről, a két férfi pedig követte, majd megerőszakolta. Az Egri Járási Ügyészség indítványozta a támadók letartóztatását, amit az Egri Járásbíróság azonnal el is rendelt szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének a veszélye miatt. Úgy tudni, hogy egy 35 éves és egy 22 éves férfi erőszakoskodott a nővel, és mind a ketten tagadták bűnösségüket a kihallgatás során.

origo.hu

Borzasztóan felidegesítette a csapata, távozni akar az F1-es sztárpilóta

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok