Létrehozva: 2019.10.22.

Ilyen nincs: kokainnal pakolta meg a menetrend szerinti zalai buszt

A férfi egy irattartóba rejtette a drogot, majd átadta a buszsofőrnek.

Kábítószer-kereskedelem miatt letartóztattak egy zalai férfit, aki a Budapest és Zalaegerszeg között közlekedő menetrend szerinti buszjárat sofőrjével szállíttatta ismerősének a kokaint – tájékoztatta a Zala Megyei Főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Jánky Judit közölte: a 43 éves férfi 2018 januárjától havi rendszerességgel adott el kábítószert Zalacsányban élő nőismerősének, aki a szert maga is továbbértékesítette. Az alkalmanként 10-15 gramm mennyiségű kokaint a férfi több alkalommal is úgy juttatta el Zalacsányba, hogy a Budapest és Zalaegerszeg között közlekedő menetrend szerinti buszjárat sofőrjének egy irattartót adott át azzal a kéréssel, hogy a zalacsányi autóbuszmegállóban várakozó nőnek adja át.

Múlt pénteken délben, a legutóbbi szállítmány kézbesítésekor a rendőrök is jelen voltak Zalacsányban, ekkor derült ki, hogy a buszsofőr által szívességből szállított csomagban ezúttal összesen több mint 30 gramm kokain volt elrejtve.

A más ügyben bűnügyi felügyelet alatt álló férfi esetében fennáll a szökés vagy elrejtőzés, a bizonyítékok eltüntetésének, valamint a bűnismétlésnek a veszélye, ezért a Zalaegerszegi Járásbíróság ügyészségi indítványra egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

hirtv.hu

Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Nincs visszaút, a Kúria kimondta: jogellenesen építkezett Tordai Bence

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok