Létrehozva: 2019.10.15.

Milliókat csalt ki az egyház nevében

Több mint 17 millió forintot csalt ki egy idős asszonytól az a férfi, aki hitközségi megbízottnak adta ki magát a telefonban. Négy és fél évre ítélték, de az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

A 63 éves férfi egy 89 éves nőt tévesztett meg. 2018. május 1-jén telefonon felhívta az időskorú sértettet. Álnéven mutatkozott be, és azt mondta, hogy a hitközség megbízottjaként segít a sértett megtakarítását biztonságba helyezni, mivel a sértetett lehallgatják, és a pénze a bankban és otthon is veszélyben van. A vádlott a pénz átvételéről elismervény kiállítását ígérte.

Illusztráció: Ripost

A nő hitt a férfinak, és a következő napokban beváltotta értékpapírjait, kivette a bankból devizáját, és megtakarításait a vádlott útmutatásának megfelelően – 3 részletben, több millió forint értékben – a XIV. kerületi Fogarasi úton található parkban lévő kukában helyezte el. A vádlott a letett pénzt elvette, és telefonon mindig megnyugtatta az időskorú sértettet, hogy a pénze biztonságba került.

A férfi 2018. május 9-én, egy utcai telefonfülkéből további pénzt kísérelt meg kicsalni a nőtől, amikor a megfigyelést végző rendőrök elfogták.

Fotó: 123RF

A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség a férfi ellen jelentős kárt okozó, a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idő koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A bíróság a férfit bűnösnek mondta ki, s a vád szerint és 4 év 6 hó börtönbüntetésre, valamint 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. Emellett kötelezte a férfit, hogy térítse meg a sértett kárát.

A kerületi ügyészség az ítélet ellen a férfi terhére, a büntetés súlyosítása érdekében jelentett be fellebbezést, a védelem a vádlott javára fellebbezett, így az ítélet még nem jogerős.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott