Létrehozva: 2019.11.27.

Lövések dördültek a pécsi rendezvényközpontban, eldurvult a vita

Egy férfit a vasárnap hajnali botrány miatt le is tartóztattak, de a döntés ellen fellebbezett.

Csoportosan, nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt rendelte el egy férfi letartóztatását egy hónapra a Pécsi Járásbíróság a pécsi gázriasztó fegyveres lövöldözéssel kapcsolatban – derül ki a Pécsi Törvényszék szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményéből.

A rendőrség korábbi közlése szerint vasárnap hajnalban Pécsen egy rendezvényközpontban több lövést is leadott gázriasztó fegyveréből egy 21 éves férfi, társát, egy 24 éves férfi combját pedig késsel szúrták meg azt követően, hogy vitába keveredtek egy ötfős családdal.

A bíróság kedden meghozott döntéséről szóló törvényszéki közleményben azt írták, hogy a nyomozás eddigi adatai szerint a rendezvényterem előtti folyosón a gyanúsított és egy társa belekötött a velük haragban álló család öt tagjába. A szóváltás után a gyanúsított ököllel, többször arcon ütötte a család egyik tagját, aki ettől a földre került, míg a gyanúsított társa a család irányába tartott gázriasztó fegyverével többször lövést adott le. A család tagjai védekezésképpen a gyanúsított és társa felé különböző üvegeket dobáltak.

A gyanúsított büntetett előéletű, hasonló bűncselekmények elkövetése miatt volt már büntetve, jelenleg is több büntetőeljárás van folyamatban ellene. A bíróság határozatát az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be, a végzés így nem végleges.

origo.hu

Műteni kell, úgy megverték a híres dartsjátékost

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Íme Nostradamus hátborzongató jóslata: ő ül idén Károly király trónjára

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

vg.hu

Behalhat az internet, 20 éve nem látott mágneses vihar éri el a Földet néhány óra múlva

ripost.hu

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 10.: izgalmas találkozása lesz a Halaknak, a Skorpió nyerhet valamit

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Balesetet szenvedett Kőgazdag Csabi, durván összetört 85 milliós Ferrari

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben

NÍNÓ

„Egy rossz álomban ragadtam” – Százak gyászolják a holtan talált 19 éves lányt

NÍNÓ

Egy órán át küzdöttek a lángokkal Szolnokon, halálos áldozat is van

NÍNÓ

Most kaptuk: Érkező vonat elé zuhant egy nő

NÍNÓ

Tragédia: emberölés történt Szamosújlakon

NÍNÓ

Rohantak a tűzoltók: lángokban egy gépjármű, teljes útlezárás az M86-oson