Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2019.12.22.

Hatalmas razzia volt szombat éjjel, ez az eredménye

Hatalmas razziát tartott a rendőrség társszerveivel, például a NAV-val és a Nébih-hel szombat éjjel a fővárosi bulinegyedben. A szórakozóhelyeket és környéküket minden szempontból ellenőrizték: kocsikat vizsgáltak át, közterületen és szórakozóhelyeken igazoltattak.

Hatalmas razzia volt szombat éjjel a fővárosi bulinegyedben: a VI. és VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint Budapesti Közlekedési Központ közösen tartott ellenőrzést.

Fotó: Stockfoto

Nem csak az utcákon dolgoztak, a szórakozóhelyekre is bementek. Összesen 145 embert igazoltattak, három embert állítottak elő, egyet igazolás megtagadása, kettőt pedig kábítószer fogyasztás gyanúja miatt.

Mindeközben 21 gépkocsit is ellenőriztek és szabálysértési feljelentést tettek egy esetben gyerekülés hiánya, két esetben pedig közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása miatt. A társszervek munkatársai két esetben indítottak eljárást nyugta adási kötelezettség elmulasztása miatt és másik két esetben „órapörgetés” (csalás) miatt.

Fotó: Facebook

A razzia itt még nem ért véget: a jövőben is lesznek ehhez hasonló, nagyszabású, meglepetésszerű ellenőrzések.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés

NÍNÓ

Megrázó helyszíni fotók: újabb halálos motorbaleset történt

NÍNÓ

Önkezével vetett véget az életének a szentesi nő feltételezett gyilkosa

NÍNÓ

Hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség a Tiszai pályaudvarhoz: egy női holttest feküdt az úton