Létrehozva: 2020.01.17.

Bicskával szúrta meg osztálytársnőjét a tízéves budapesti kislány

A négy centi mély és három centi széles vágást a kórházban kellett összevarrni.

Elképesztő incidens történt hétfőn, az egyik budapesti általános iskolában, ahol egy tízéves kislány bicskával sebesítette meg kilencéves osztálytársát.

A kislány édesanyját telefonon értesítették, hogy a gyermeke megsebesült, ám nem látták el a sérülést. Végül az anya vitte kórházba a lányt, akinek a sebét ott összevarrták az orvosok.

Fotó: Pixabay

„A vágás nagyon mély volt, az orvosok belső varratot is tettek a sebbe, mert az izomhártya megsérült” – mondta el a Blikknek az anyuka, aki azt is elárulta, hogy a lánya megpróbálta védeni a támadóját, azt állította, fennakadt egy kilincsen.

„Reggel összevesztünk egy grafitceruzán az osztálytársammal, de később kibékültünk” – mondta el a lapnak a megszeppent kislány, aki ezután már látta a bicskát az osztálytársánál.

„Láttam, hogy nála van, és úgy jött felém, én feltettem a kezem.”

A lap megkereste az iskolát is, ám ők azt állítják, nem mond igazat az édesanya, semmiféle bicskáról nem volt szó.

„A hírekkel ellentétben az iskolában a tanulót nem késsel sebezte meg egy társa, hanem futkosás közben nekiszaladt egy elvékonyodott végű kilincsnek, amely sebet okozott a felkarján. (...) A szülő orvoshoz vitte a gyermekét, és a látleletet a Facebookon is közzétette, amelyen egyértelműen látszik, hogy a szülő nem a valóságnak megfelelő információkat osztott meg” – közölte az iskola.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

hirtv.hu

Láncreakció – Célkeresztben az atomerőművek + videó

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

mandiner.hu

Ady Endre. Micsoda nagy költő, micsoda hitvány ember!

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott