Létrehozva: 2020.02.04.

Hátulról szurkálta a taxist, miközben az cikázott a kocsival

Krimibe illő jelenet játszódott le Budapest utcáin: egy férfi minden előzmény nélkül késsel támadt az őt szállító taxisra, hátulról lefogta, és szurkálta. A sofőr pedig egyre jobban nyomta a gázt, és cikázott az autóval, hogy szabaduljon.

A harmincnégy éves férfi, 2018. május 25-én, éjjel, a IX. kerület, Nagyvárad térnél leintett egy taxit, majd a XX. kerület, Ady Endre térre vitette magát. A XX. kerület, Mártírok útja környékén az utas – minden előzmény nélkül – megragadta a sofőr ingének nyakát, annál fogva hátra húzta őt, majd a másik kezében lévő késsel többször megszúrta, illetve megvágta. A taxis – hogy szabaduljon – a kocsit nagy sebességgel kezdte vezetni, és azzal éles kanyarokat tett. A manőverek miatt a hátsó ülésen ülő férfi egyszer eldőlt, azonban felülve tovább szurkálta a sofőrt. A gépkocsi a XX. kerület Ady Endre térnél lefulladt.

Fotó: 123RF / Stockfoto

Az utas ekkor a taxis értékeit követelte, aki átadta a pénztárcáját. A támadó még ellenőrizte, hogy van-e a sofőrön gyűrű, majd az elvett tárcával együtt elmenekült.

A rendőrök azonban elfogták őt, és a Fővárosi Törvényszék bűnösnek mondta ki nyereségvágyból és különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében, és figyelemmel a férfi erőszakos többszörös visszaesői minőségére, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte, valamint kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.

origo.hu

Testőrök között lapító, félelmében hasmenést kapó Magyar Péter és társai - itt vannak a legújabb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok