Létrehozva: 2021.04.07.

10 millió forinttal húzott le idős embereket egy unokázós csaló

Egy 26 éves budapesti nő unokázós módszerekkel vett át több alkalommal is pénzt átvert asszonyoktól.

Egy férfi telefonált egy idős asszonynak 2020. augusztus 27-én délután, majd magát rendőrnek kiadva azt állította, hogy a nő fia balesetet okozott, és csak óvadék ellenében engedik szabadon – írta a Police.hu.

Az álrendőr elmondása szerint a balesetben, amit a fiú okozott, egy nő megsérült, és kórházba került, a fiút pedig a rendőrségen fogva tartják, de óvadék ellenében kiengedik.

Az asszony a fia kiváltása érdekében összeszedte pénzét és aranyékszereit, amit telefonon kapott utasítás alapján taxival a megadott címre vitt. Ott a pénzzel és ékszerrel teli borítékot egy nőnek átadta, akit a hívó elmondása alapján titkárnőnek hitt.

A fiatal nő 800 ezer forintot és több mint 100 ezer forint értékű ékszert vett át a borítékban. A fővárosi rendőrök beazonosították, majd október 19-én budapesti lakcímén elfogták a 26 éves B. Karolinát.

A nő a fenti eseten túl szeptemberben további három, illetve elfogása előtt négy nappal még egy alkalommal vett át borítékokat Budapest különböző kerületeiben idős asszonyoktól; az összesen öt alkalommal több mint 10 millió forintot kapott kézhez.

A XI. kerületi nyomozók B. Karolinát csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az ügy iratait átadták az illetékes ügyészség részére. A nő ezidáig ismeretlen társa ellen a rendőrök továbbra is nyomoznak.

origo.hu

Nem ismerné fel az utcán - így néz ki most az Egy rém rendes család sztárja

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

borsonline.hu

Végleg vége? Kiderült, miért szakíthatott L.L. Junior és Dárdai Blanka

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

hirtv.hu

Megszólalt Bayer Zsolt a következő Békemenetről + videó

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

astronet.hu

Bölcsesség és Győzelem angyala védelmez minket május 11. és 15. között

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Elesett a főváros: tűzoltók rohantak a Duna utcába

NÍNÓ

Hatalmas a torlódás: tömegkarambol történt az M0-son

NÍNÓ

Álmukból felverve menekítik az embereket Csepelen, felcsaptak a hatalmas lángok

NÍNÓ

Zajlik a mentés, durva ráfutásos baleset a magyar főúton

NÍNÓ

Alakul a dugó, öt autó ütközött az M0-son

NÍNÓ

Mentőhelikoptert riasztottak: kamion és autó karambolozott Szedresnél

NÍNÓ

Rohant a mentő és a tűzoltó: 13 embert menekítettek ki egy lángoló kecskeméti társasházból

NÍNÓ

„A másodperc töredéke alatt megváltozott az életük” – 18 hónapos baba vesztette életét a balesetben