Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.25.

Óriási drogfogás: Tizenötmillió forintnyi kábítószer volt a pesti dílernél

Fürdőköpenyben és papucsban kapták el a rendőrök a kábítószer kereskedőt a XVIII. kerületben.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi információi alapján kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 37 éves férfival szemben.

Cs. Pétert 2021. augusztus 23-án este XVIII. kerületi lakásán fogták el a Pest megyei felderítők, majd átadták a BRFK nyomozóinak.
A feltételezett díler XVIII. kerületi lakásában csaknem négymillió forintot, marihuánát, kokaint és amfetamint foglaltak le a rendőrök.

Fotó: Police A fővárosi rendőrök átkutatták a lakást, ahol csaknem négymillió forintot, valamint az előzetes tesztek alapján 4,3 kilogramm marihuánát, 168 gramm amfetamint és 87 gramm kokaint találtak. A drogok feketepiaci értéke a szakértői becslések szerint meghaladhatja a 15 millió forintot – írja A gyanúsítottat a BRFK nyomozói őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.​

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

ripost.hu

Több mint 10 fokot esik vissza a hőmérséklet: mutatjuk, hogy mire készülj!

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

travelo.hu

Ilyenkor a legjobb a virágos udvarokkal teli Córdobában lenni

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés

NÍNÓ

Megrázó helyszíni fotók: újabb halálos motorbaleset történt

NÍNÓ

Önkezével vetett véget az életének a szentesi nő feltételezett gyilkosa