Létrehozva: 2022.06.17.

Beismerte aljas tettét az elhunyt horgásztársát kifosztó pecás

Akár három évre is börtönbe kerülhet a tolvaj.

Szerző rp

A 61 éves férfit a rendőrség elfogta, a kihallgatásán beismerte tettét. A férfi szabadlábon védekezhet, az ellopott egymilliós horgászbot és a felszerelés is előkerült - írta meg a Blikk.

Azt hittem, nem hiszek a szememnek, amikor a kamerafelvételeken láttam, hogy mi történt. Elképesztő, de pont a későbbi tolvaj szólt, hogy egy régi motorosnak számító horgász rosszul van, furcsa pózban, mozdulatlanul ül a székében. Két szabadnapos mentős azonnal megkezdte az újraélesztését, de sajnos nem lehetett már segíteni rajta. Miután lezajlott a hivatalos procedúra, elszállították a holttestet a proszektúrára

 - mondta a lapnak a megrázó történetet Tamás.

A tolvaj ezt követően lendült akcióba: amint látta, hogy tiszta a terep, a rendőrök a mentők, mindenki elment, odaólálkodott és felkapta a közel egy millió forintot érő felszerelést.

Kifosztásról akkor beszélhetnénk, ha még élt volna, de mondjuk elájult a sértett. Így egy nagy értékre elkövetett lopás, amelynek büntetési tétele három évig terjedhet. Az, hogy egy hullát lopott meg az elkövető, ezen nem változtat, de a bíró valószínűleg minősítő körülményként figyelembe veszi majd 

- közölte dr. Tran Dániel, az esettől független ügyvéd.

Fotó: Pixabay

Szerző rp

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas kudarc: nem tudták Magyar Péterék összegyűjteni az ajánlásokat, nem tudják leadni a megyei listákat

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott