Létrehozva: 2023.01.13.
Módosítva: 2023.01.13.

Brutális rendőrgyilkosság a XI. kerületben: három rendőrt megkéseltek egyikük életét vesztette

Az elhunyt rendőr XI. Kerületi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja volt. A késes támadóra a rendőrök rálőttek, majd elfogták.

A rendőrség közleménye szerint a három rendőr késő este ment ki egy társasházhoz, miután bejelentést kaptak arról, hogy az egyik lakó beszakította az egyik szomszédja ajtaját.

Fotó: Bors

A rendőrök azonnal a helyszínre siettek, ahol viszont a férfi mindhármukat megszúrta, majd az utcára szaladt, ahol figyelmeztető lövés után lábon lőtték.

A megkéselt rendőrt azonnal kórházba szállították a tásai, azonban sérülései olyan súlyosak voltak, hogy életét vesztette.

A környékbeliek közül többen hallották a ricsajt és a lövéseket is:

Csak a hangzavarra eszméltem fel, aztán pedig csak egy rohanó férfit és utána rohanó embereket láttam, végül pedig két durranást, amiről már akkor azt gondoltam, hogy lövés

- mesélte egy környékbeli férfi a Borsnak.

A lap úgy értesült, hogy a környékről többen is hívták a rendőröket, de vélhetően azokat a megtámadott szomszéd is értesítette.

Fotó: Bors

A Bors úgy tudja, hogy a férfi az elsőként felsiető rendőrt mellkason szúrta, majd miután a másik két kollégáját is megsebesítette, lerohant az utcára. 

Információik szerint a mellkason szúrt rendőr nem tudott már megmozdulni, két sebesült társa viszont a késes után iramodott, míg végül a közeli megállóban utól is érték, ekkor adták le a figyelmeztető, majd a lábra célzott lövést.

Az erősítés ezek után érkezett, de a támadó ekkor a villamosmegálló korlátjának támaszkodva feküdt.

Soha nem láttam még ennyi rendőrautót. Aztán azt láttuk, hogy a mentősök betesznek valakit a kocsiba, majd elhajtanak. De a tucatnyi rendőr még ott maradt

- tette hozzá a férfi. 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Élő istentiszteleten akartak lelőni egy lelkészt, így teperték le a merénylőt - videó

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

ripost.hu

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

vg.hu

Hszi Csin-ping látogatása a következő 100 évre meghatározhatja Magyarország fejlődésének irányát

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés