Létrehozva: 2023.03.10.
Módosítva: 2023.03.10.

Felfoghatatlan: ezért hagyta egy mező közepén csecsemőjét a fiatal anya

A 22 éves édesanya hihetetlen indokkal állt elő a rendőröknek.

Nehéz szavakhoz jutni, amikor azt olvassa az ember, hogy a mindössze öthetes csecsemőre három munkás talált rá.

Az öthetes csöppség kiszáradás és légúti fertőzéssel végül kórházba került Fotó: Illusztráció - Pixabay

A Tények beszámolója szerint az felfoghatatlan eset a romániai Szeben megyében történt, a csöpp gyermek mellett pedig még egy cumisüveget is hagyott az anyja, hogyha valaki esetleg megtalálja a kisbabát, akkor meg tudja etetni.

Gyorsan kiderült, hogy egy 22 éves édesanya hagyta a mezőn a gyermekét. A nő azzal a hihetetlen magyarázattal indokolta tettét a rendőröknek, hogy összeveszett a párjával és így nem tudta volna felnevelni a kisbabát, ezért inkább otthagyta a bokrok között. A helybeleiket is teljesen lesokkolták a történtek, egy idős asszony azt nyilatkozta, hogy ő is bármikor befogadta volna a gyermeket, csak kérnie kellett volna az anyának. A gyermeket kórházban ápolják. 

A helyi rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt indított nyomozást a fiatal nő ellen.

 

 

origo.hu

Békésen haladt a forgalom, aztán a semmiből leszállt az autók közé egy repülő - videó

origo.hu

Az utolsó órában vagyunk: a franciák már Ukrajnában vannak

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Tóth Andi vagy Mihályfi Luca? Itt a lehetetlen kvíz!

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok