Létrehozva: 2023.05.09.

"Még mindig élne a lányom, ha segítenek rajta" – megtörten beszélt lánya haláláról a várpalotai horrorbaleset áldozatának édesanyja

Édesanyja szerint lánya közel egy órán keresztül haldoklott, miután a vele lévő két férfi eltitkolta, hogy Meláni is a kocsiban ült.

Mint arról a Ripost beszámolt, március 18-án borzalmas baleset történt Várpalota és Ősi között: egy kocsi lesodródott az útról, és iszonyatos erővel csapódott a fának. A kocsiban három fiatal utazott: a kocsit vezető K. Kristófon kívül H. László, és a hátsó ülésen a mindössze 24 éves Sujbert Melánia, aki a becsapódáskor kiesett a kocsiból.

Az autó darabokra tört, Meli pedig kirepült a kocsiból. A két férfi azonban senkinek nem szólt arról, hogy egy harmadik ember is utazott velük   Fotó: Katasztrófavédelem

A betegeskedő Meli aznap csupán barátnőjével ruccant ki a lakásuktól mindössze 1400 méterre lévő kis pizzériába. Kristóf és László itt ajánlották fel, hogy hazaviszik:

"Az út autóval 3 perc, gyalog negyedóra. Melikém viszont minél előbb haza akart érni, ezért szállhatott be a kocsiba. Biztos vagyok benne, hogy amikor ideértek, a lányom már nyitotta is az ajtót, hogy kiszálljon, a fiúk viszont tovább mentek vele Várpalota felé" – sorolta az asszony, aki szerint a lánya mindent megtett, hogy kiszálljon a kocsiból: vélhetően védekezett és tiltakozott is az ellen, hogy továbbszáguldjanak vele. Az anya úgy véli, eközben történhetett a végzetes baleset.

Meli soha nem ment volna el ismeretlenekkel, most is csak azért szállt be a két férfi mellé, hogy hamarabb hazajusson a családjához  Fotó: Saját

Margit elmondta, hogy férjével kinyomozták: a becsapódás után nem sokkal egy kocsi állt meg a ronccsá tört autó mellett, azonban a két férfi letagadta, hogy más is utazott volna velük.

"Csak a sofőr volt az autónál, a másik vélhetően Melikémet kereste, de nem találta. Lehet, azt hitte, hogy berepült a közeli tóba. Ekkor azt mondta a lányomat is jól ismerő autósnak, hogy nincs semmi gond, jól vannak, ezért el is indult az autó Várpalotának. Nemsokára viszont egy másik autó is lefékezett, az utasai kiszálltak. Nekik szintén azt mondták, hogy nincs semmi gond, ők azonban nem tágítottak. Mivel veréssel fenyegették őket, arrébb mentek, onnan értesítették a segélyhívót" – mesélte sírva Margit.

Melit mindenki szerette, az egész élet előtte állt. Mint édesanyja mondta: tervei voltak: tanulni akart és babát szeretett volna  Fotó: Saját

Hozzátette: úgy tudja, a két férfi sem a kiérkező rendőröknek, sem a mentősöknek nem mondta el, hogy egy harmadik személy is utazott az autóban. Melit végül a tűzoltók találták meg.

"Mikor a tűzoltó bekapcsolta a reflektort, akkor látták meg a kislányt a roncstól úgy 9 méterre. Mikor odamentek, még élt a lányom. A baleset negyed öt körül történt, és csak 5 óra 20 perckor találták meg. 

Egy órán át haldoklott súlyos sebesülésekkel az én kicsikém! Legalább foghattam volna a kezeit 

– zokogott fel az édesanya, aki szerint, ha időben szólnak, lánya életét talán meg lehetett volna menteni.

Az asszony így most azért harcol, hogy a lányának igazságot szolgáltasson, és méltó büntetést kapjanak azok, akik felelősek a haláláért. Szeretné, hogy mással ez ne történhessen meg.

"Elvették tőlem a gyermekem, aki előtt ott állt az egész élet. Tervei volták: tanulni akart és anya szeretett volna lenni. Nem sokkal a halála előtt még egy babacipőt is vett és azt mondta, hogy ezt a kislányának szánja. Nem hagyhatom, hogy mással is ez történjen, ha addig élek is, kiderítem, mi történt!" – fogadta meg Margit.

Meli halála óta pokol Margiték élete. Az édesanya azért harcol, hogy igazságot szolgáltasson lányának és más gyermekével ez ne történhessen meg  Fotó: Saját

Mint mondja, a férfiak tettére nincs bocsánat: 

Nem kértek bocsánatot, de erre nincs is. Azóta pokol az életünk, a testvére, Rami azóta nem is önmaga, hiszen Melikémmel nem csak testvérek, hanem testi-lelki jóbarátok is voltak. Ellopták a lányom jövőjét és a családom lelki békéjét, ezért felelniük kell 

– szögezte le elszántan Margit. 

Megkeresésünkre a rendőrség elmondta, hogy az ügyben halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon egy 30 éves férfi ellen. Az eljárás sikere érdekében további részleteket nem közöltek.

NÍNÓ

Horrorbaleset Ősinél: "Az aszfalton szóródtak szét a kocsiból kiszakadt darabok"

A nő az ütközéstől kirepült a kocsiból, azonnal meghalt.

NÍNÓ

Horrorbaleset Ősinél: "Az aszfalton szóródtak szét a kocsiból kiszakadt darabok"

A nő az ütközéstől kirepült a kocsiból, azonnal meghalt.

 

 

origo.hu

Alufóliasisakos Magyar Péter: a röhögéstől fetreng az internet az újabb bukásán és elmebeteg magyarázkodásain - a legjobb mémek!

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

hirtv.hu

Orbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező Hszi Csi-ping kínai államfőt

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a pénztáraknál

NÍNÓ

Most jött: robbanás történt, többen meghaltak

NÍNÓ

Most jött: akkora baleset történt, az egész autópályát lezárták Budapest felé

NÍNÓ

Most érkezett: utasokkal teli villamos és busz balesetezett Budapesten - helyszíni fotók

NÍNÓ

„Maradj ébren!” – kérlelte kétségbeesetten ikertestvére a magyar fiút, de örökre elaludt

NÍNÓ

Most jött: busz balesetezett Magyarországon, nagy a baj

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok