Létrehozva: 2023.08.18.

Videón a tömegverekedés, ezért tört ki botrány a román tengerparton

Vízimentőkkel balhéztak össze a turisták.

Romániában a fekete-tengeri üdülőhelyeken immár napok óta piros riasztás van érvényben a hullámokat felkorbácsoló viharos idő miatt, ami azt jelenti, hogy a nyaralóknak tilos a vízbe menniük. Sokan azonban fittyet hánynak a tilalomra, és bemerészkednek a háborgó tengerbe.

Fotó: Wolf Géza

A verekedés akkor robbant ki, amikor egy turista kővel dobott meg egy vízimentőt, aki már többször kiparancsolta a vízből. A kettejük között kipattant konfliktus pillanatokon belül tömegverekedéssé fajult. 

Az elmérgesedett incidens miatt a rendőröket is kihívták, akik több randalírozót megbilincseltek. Két ember olyan súlyosan megsérült, hogy kórházba kellett vinni őket.

Testi sértés és más erőszakos cselekmények, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt bűnügyi vizsgálat indult

– áll a rendőrség közleményében. 


Az eset kapcsán a Maszol arra figyelmeztet, hogy az elmúlt napokban hat ember fulladt vízbe a román tengerpart üdülőhelyein. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott