NÍNÓ

Szerző

Létrehozva: 2023.10.17.

Egy kisbaba holttestét húzták ki a hideg tóból a rendőrök

Felkavaró tartalom következik.

A hatóságok nem győzik hangsúlyozni, hogy a kisgyermekekre mindig nagyon oda kell figyelni. Ameddig kicsik, soha nem hagyjuk őket egyedül, s mindig mérjük fel, hogy nem leselkedik-e rájuk valamilyen veszély. Ez különösen igaz azokban az esetekben, amikor valamilye kockázati tényezővel is szembe kell néznünk, mint például egy forgalmas útszakasz, vagy esetleg a víz közelsége.  Éppen nemrégiben írta meg a Ripost, hogy egy bölcsödében magára hagyta a gondozó a gyerekeket, s mire visszatért, két kisbaba a medencében lebegett, s mindketten meghaltak. A Gyöngyösorosziban történt kis Valentínó tragédiája az egész országot megrázta, amikor ugyanis a totyogó a megáradt patakba fulladt. Most pedig ismét megtörtént a tragédia. 

Tóba fulladt a kisbaba

A tragédia Skóciában történt. Az apró kis falu nyugalmát sikítozások rázták meg. Amikor kiért a rendőrség és a mentőszolgálat, már nem tudtak mit tenni. A hegyvidéki Loch Broomban található Ullapool festő szépségéről híres, most azonban feketébe borult az apró falu. 

A tóparti település kikötőjébe riasztották ugyanis hétfő délután a hatóságokat, mert egy kisbaba beleesett a jéghideg vízbe. Azonnal érkeztek a mentőhelikopterek, hogy a kisfiúnak azonnali ellátást tudjanak biztosítani. Noha a gyereket kórházba szállítottak, ott hiába küzdöttek az életéért, nem lehetett rajta segíteni. A baba meghalt. A tragédia részletei még nem ismeretesek. Nem tudni, hogy hogyan eshetett bele a kisbaba a vízbe, ezügyben pedig még nyomoz a rendőrség. 

INSIDER

Olvasóink segítettek Zoltánon és kutyáján, kegyetlenül megbüntették külföldön a balfék magyart

Ezek a cikkek érdekelték leginkább olvasóinkat.

INSIDER

Olvasóink segítettek Zoltánon és kutyáján, kegyetlenül megbüntették külföldön a balfék magyart

Ezek a cikkek érdekelték leginkább olvasóinkat.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egyetlen ukrán menekültet sem ad ki Magyarország

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

mandiner.hu

Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés