NÍNÓ

Szerző Ripost

Létrehozva: 2023.10.25.

"Mennyi az idő?" – Így léptek oda egy fiatal lányhoz Tiszavasváriban, majd megtámadták

Éppen hazafelé igyekezett egy fiatal lány Tiszavasváriban, amikor két idegen oda lépett hozzá és azt követelték tőle, hogy adjon oda mindent, ami nála van: a táskáját, kabátját, fülbevalóját de még az ételét is. Amikor nem engedelmeskedett nekik, akkor megrángatták.

Megtámadtak egy fiatal kislányt miközben hazafelé tartott Tiszavasváriban – tudta meg a Ripost. A gyermeket két fiatalabb lány támadta meg az utcán, de végül – szóváltást követően – sikerült elmenekülnie. Hazaérve elmesélte édesanyjának, hogy mi történt vele, aki rendőrt hívott, majd figyelmeztetésképpen közzé tette a helyi Facebook csoportba a történteket.

Budapest, utca, roller, dugó, mentő, illusztráció
Rendőrt hívtak a támadás miatt. / Illusztráció / Fotó: BS

Felhívnám a figyelmet a Tiszavasváriban zajló utcai zaklatásra a lakótelepi játszótér és környékén. Ugyanis ma a lányomat délután kettő után fényes nappal két korabeli lány megállította, azzal a kérdéssel, hogy mennyi az idő, majd a kabátját, fülbevalóját, táskáját és ételt kértek tőle. A lányom nyilván ezeket nem adta oda és sietett volna haza, de ezt a két lány nem akarta hagyni, egyikőjük bele is markolt a hajába és faleveleket dobált rá ezzel is akadályozva a tovább haladást, majd verekedésre hívta… Szerencsére a lányom el tudott onnan jönni és segítséget kérni. Rendőrségen is voltunk! De ilyenkor az embernek mindig eszébe jut a "mi van ha…". Köszönjük a segítséget annak a hölgynek, aki a játszótérről hazakísérte!!

– írta az édesanya. 

Az esettel kapcsolatban megkerestük a Tiszavasvári Rendőrkapitányságot, akik a következőt közölték az ügyről:

„Tájékoztatjuk, hogy az ön által hivatkozott ügyben a Tiszavasvári Rendőrkapitányság rablás bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást. A nyomozás érdekeire tekintettel bővebb tájékoztatást nem áll módunkban adni” – írták.

 

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

metropol.hu

Mérnöki pontossággal szakad ketté az ország: erre a nyolc vármegyére adtak ki riasztást

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

magyarnemzet.hu

Végelszámolás alatt a Momentum, elnökségi tag távozik

origo.hu

Szégyellte magát Jákob Zoltán a Nagy Őben

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

„A mi kis forgószelünk volt” – Át akart kelni az úton a 12 éves fiú, nem élte túl

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott