NÍNÓ

Szerző B.

Létrehozva: 2023.11.24.

Megtalálták a két hete eltűnt magyar kisfiút

A kórházból több mint két hete megszökött fiúra az egyik fővárosi pályaudvaron találtak rá a KR-es járőrök osztrák és német kollégáikkal közös szolgálatuk során.

Ahogy több helyen megjelent, november 6-án délután az egyik pesti kórházból megszökött egy 14 éves fiú. A fővárosi rendőrök folyamatosan kiemelten kezelték az eltűnési ügyet, és azon voltak, hogy minél előbb megtalálják. A Készenléti Rendőrség (KR) Mélységi Ellenőrzési Osztályának munkatársai november 23-án nemzetközi idegenrendészeti akció keretében a fővárosban járőröztek osztrák és német kollégáikkal közösen. A Nyugati pályaudvart ellenőrizték éppen, amikor feltűnt nekik egy zavartan viselkedő fiú. Amikor igazoltatták, kiderült, hogy ő a több mint két hete keresett fiú. Az egyik budapesti kórház pszichiátriájáról szökött meg, vélhetően öngyilkossági szándékkal. A rendőrök kérdéseire most sem tagadta, hogy véget akar vetni életének. Így bevitték a BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányságára, ahova mentőt kértek hozzá, szállították kórházba. 

A gyors együttműködésnek köszönhetően így sikerült megelőzni a tragédiát  számolt be róla a police.hu.

 

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Mutatjuk, mi lenne a választás eredménye, ha most vasárnap szavaznánk

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Most jött: megtörtént a baj a vasúti átjáróban, nem járnak a vonatok

NÍNÓ

Brutális a dugó az M9-esen: Sérültekhez rohannak a mentők

NÍNÓ

Több mint 200 iskolához vonultak ki a hatóságok: robbantással fenyegették az intézményeket

NÍNÓ

Óriási hármas karambol a Budaörsi úton, rohantak a mentők

NÍNÓ

Most érkezett: Késes vérengzés tört ki egy kórházban, többen is meghaltak

NÍNÓ

Nyom nélkül tűnt el egy kerekesszékes, mozgássérült férfi – Látta valaki Andrást?

NÍNÓ

Most jött: tömegbaleset az M7-esen, több autó is karambolozott

NÍNÓ

50 helyett 147 km/h-val száguldozott egy vad sofőr a XVIII. kerületben, durva bírságot kapott