NÍNÓ

Szerző

Létrehozva: 2023.12.15.
Módosítva: 2023.12.15.

Nagy erőkkel keresik: Gergő elindult otthonról, de senki sem tudja, hová

A hatóságok semmit sem tudnak a férfi hollétéről.

Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki bő egy hete indult el otthonról, azóta pedig senki semmit nem tud róla. Épp ezért most a hatóságok a lakosság segítségét kérik a 40 éves Gergő felkutatásában. A férfit december 7én látták utoljára, ekkor hagyta el szegedi otthonát. Gergő 173 cm magas, átlagos testalkatú és kopasz. Mellkasán egy skorpió, a vállán pedig egy nonfiguratív tetoválás látható. Utolsó ismert ruházata: bézs nadrág, barna kabát, piros cipő, valamint volt rajta egy fekete baseball sapka is. Fotója (előkerüléséig) ide kattintva tekinthető meg.

A rendőrség kéri, hogy aki a keresett személy tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen bármelyik rendőri szervnél. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon is.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

"Meghalt a kisfiam, de kirúgtak, mert gyászoltam"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés