NÍNÓ

Szerző

Létrehozva: 2023.12.14.

Mosolyogva lépett be a templomba, néhány óra múlva nyomtalanul tűnt el az édesanya

Az országos rendőrség hajtóvadászatot indított.

Egész Angliát most egy kérdés foglalkoztatja: mi történt Gaynor Lorddal? Az 55 éves, boldog házasságban élő édesanya reggel - mint mindig - vidáman indult munkába, elkezdte végezni a feladatait, egész nap mosolyogott, majd később rejtélyes körülmények között eltűnt. Nyoma sincs annak, mi történhetett és merre mehetett, a család pedig rettenetesen aggódik, hogy vajon mi történhetett. A rendőrség óriási erőkkel kezdte meg a nyomozást, egyenlőre azonban semmit nem találtak

rendőrség sziréna
Nagy erőkkel indult meg a nyomozás / Fotó: Pixabay

A norwich-i édesanya,  Gaynor Lord rejtélyes körülmények között tűnt el. A hölgy egy árúházban dolgozik, és délután 4-ig kellett volna végeznie a munkáját. Az édesanya azonban jóval hamarabb végzett, és a biztonsági kamera rögzítette is, ahogyan mosolyogva és kedvesen távozik. További felvételek bizonyítják, hogy a London Streeten egyenesen haladt, végig jókedvűnek tűnt, és belépett a katedrálisba. Itt pontosan 34 percig időzött, a kamerák felvételei pedig mutatják, ahogyan kilép onnan. Ezt követően a városi parkba vette az irányt, ahonnan azóta se került elő. 

Vannak még olyan felvételek, amelyről látszik, hogy az anyuka belép a folyóba, de nem tudni, ennek mi lehetett az oka. Az eltűnésének napján a helyiek megtalálták a parkban a nő telefonját és az ékszereit, ő azonban azóta sem került elő. Most nagy erővel keresi a rendőrség, a családja pedig nagyon aggódik, és próbálnak nem a legrosszabbra gondolni. A rendőrség most arra gyanakszik, hogy történhetett vele valami abban a 34 percben, amit a katedrálisban töltött, ám még mindig a sötétben tapogatóznak. A parkot azóta lezárták, de a hölgynek semmi nyoma - írja a Mirror

KÜLFÖLD

Könyörög az anya, hogy menjen haza a lánya: nyom nélkül tűnt el Andi

A fiatalnak rejtélyes körülmények között veszett nyoma.

KÜLFÖLD

Könyörög az anya, hogy menjen haza a lánya: nyom nélkül tűnt el Andi

A fiatalnak rejtélyes körülmények között veszett nyoma.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Döbbenet Ajkán: rémálmokat okoz az, ami a tóból előkerült

NÍNÓ

Beszorult ember, roncsok az úton: mentőhelikopter száguld a balesethez

NÍNÓ

Végzetes balesetet szenvedett a magyar sportoló, két embert vitt még a halálba

NÍNÓ

Brutális baleset az M3-ason: összetörtek a kocsik, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Dráma a vasúti átjáróban: vonat elé hajtott egy kamion, zajlik a mentés

NÍNÓ

Súlyos baleset Ceglédnél, két gyereket és egyikük édesapját mentőhelikopterrel vitték el

NÍNÓ

Most kaptuk: elgázolt egy embert a vonat Újszászon

NÍNÓ

Brutális buszbaleset Budapesten: ezekben a percekben is zajlik a mentés