Létrehozva: 2015.10.09.

Böde a madocsai kocsmában gyűjtött focicsukára

Gyerekként kuglibábukkal kereste pénzét a focicsukára. Böde azóta egy ország kedvence lett, a "madocsai Messit" góljaiért, nyilatkozataiért is imádjuk.

A Feröer-szigetek ellen két gólt szerző Böde Dánielt 2013 márciusában zárta szívébe az ország.

Akkor előbb a törökök ellen szerzett fontos gólt, majd olyan őszintén nyilatkozott egy Fradi-meccs szünetében a tévében, amit magyar focistától addig még nem hallottunk.

Jól hallották,

nekiálltunk b.zizni

Ez a 28 éves fiatalember, akit Nyilasi Tibor viccesen "Madocsai Messinek" nevezett egyszer, mára végképp az ország kedvence lett.

Egy Tolna megyei faluból, Madocsáról indult, az alig 2000 fős településre ma is hazajár, amikor csak tud.

Gyerekkorában a helyi kocsmában alapozta meg pályafutását, tízévesen kuglibábukat szedett össze, ezzel keresett pénzt focicipőre. Azóta Paks érintésével a Ferencvárosban, illetve a válogatottban kötött ki.

A madocsai focicsapatot ugyanakkor nem hanyagolja, ha tudja, mérkőzésen a kispadról hangos tanácsokkal segíti a fiúkat, többek között testvérét, Istvánt is.

Édesapja, az idősebb István most elárulta, hétvégén szuperrangadót hagy ki a fia.

Dani Görögországban játszik, mi pedig vasárnap Mórágyon. Az is igazi rangadó lesz két nagy rivális között

- mesélte a %RIPOST%-nak István, aki jelenleg talán az ország legbüszkébb apukája.

Az apuka azt is megsúgta, fiát finom pörkölttel várná haza, ő azonban már aligha ehet ilyen falatokat.

Saláta és könnyű hús, ez a menüje. A Ferencvárosnál szigorú étrendet szabtak ki rá

- mosolygott Böde István.

Ha már az étrendnél tartunk, Böde így sem "könnyű eset", a csupa izom csatárt alig tudják tartani az ellenfél védői. Titkát sajátos stílusában így adta elő.

Száz kiló vagyok b...meg

- mondta nemrég arról, miért gyűri le csapattársait például ebben a szerelésben.


Böde egyébként boldog családapa, két kisfia van. Mikor a Ferencvároshoz igazolt, akkor így fogalmazott utazási szokásairól.

Régebben Tolna megyét sem hagytam el, ezért is furcsa nekem Budapest

- mondta korábban Böde, aki hamarosan akár nagyobb távolságot is megtehet.

Noha a Ferencváros nemrég hosszabbított vele szerződést, kizárt, hogy nem csap le rá egy külföldi klub.

origo.hu

18 fontos megállapodást írt alá Magyarország és Kína

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

hirtv.hu

Vezércikk - Magyar Péter úgy blöfföl, hogy még pont benyelnek tőle mindent + videó

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista

OLDALVONAL

„Nem tisztelik eléggé Magyarországot” – kiakadt Marco Rossi hűséges segítője