Létrehozva: 2015.10.08.

Ölik a bálnákat, kerülik az EU-t a feröeriek

Feröer-szigetek futballválogatottja legalább annyira ismeretlen errefelé, mint országuk fõbb jellemzõi. Az északi nemzet csapata csütörtök este Budapesten lép fel.

Egy különleges ország futballválogatottját látja vendégül a magyar csapat csütörtök este. Feröer, vagyis a Juh-szigetek együttese lép fel a budapesti Groupama Arénában.

A %RIPOST% összegyűjtött néhány érdekességet az északi nemzetről.

  • Feröer a Dán Királysághoz tartozik, ám Dániával ellentétben nem tagja az Európai Uniónak.
  •  

  • Feröer neve magyarul Juh-szigeteket jelent.

  • Jelentősen rontja az ország megítélését, hogy évente több száz hosszúszárnyú gömbölyűfejű-delfint (más néven hosszúszárnyú pilótabálnát) mészárolnak le. Ez az egyetlen komoly fehérjeforrásuk, mivel a szigeten elegendő állatot nem tudnak tartani.
  •  

  • Az államfő II. Margit dán királynő, kormányfő a szociáldemokrata Aksel V. Johannesen.
  •  

  • Feröernek nincs saját hadserege, és lakosai nem tartoznak a dániai sorkötelezettség hatálya alá.

  • A lakosság 48 százaléka nő, 52 százaléka férfi.
  •  

  • A tankötelezettség a 7 és 16 év közöttiekre vonatkozik. A kilencosztályos általános iskola 1998 óta kötelező.
  •  

  • Nyaranta népszerű könnyűzenei fesztiválokat tartanak, a legjelentősebb a G! Festival.
  •  

  • A feröeri könnyűzene legismertebb képviselője a Týr nevű folk metal, illetve viking metál zenét játszó zenekar.

  • A nemzetközileg legismertebb feröeri író William Heinesen, aki egyébként dánul írt. Egyik regénye hozzáférhető magyar nyelven Elkárhozott muzsikusok címmel.
  •  

  • A sörök mellett népszerűek az égetett szeszes italok is, ezeknek az előállítását azonban törvény tiltja Feröeren, így importból szerzik be őket.
  •  

  • Kétévente rendezik  meg a Prix de Foroyar, ami a Ki mit tud? és a Megasztár helyi variánsa. A Feröer-szigeteken egyetlen televízióadó, a Sjónvarp Foroya (svf) sugároz műsort. Három rádióállomás működik: a közszolgálati Útvarp Foroya, a kereskedelmi Rás2 és az egyházi Lindin.

  • A Feröer-szigeteknek van önálló filmgyártása is. Legjelentősebb rendezőjük, az 1957-es születésű Katrin Ottarsdóttir, az első feröeri, aki filmakadémiát végzett. 1989-ben ő forgatta a legelső feröeri nagyjátékfilmet.
  •  

  • Feröer magas szintű könyvkultúrával és irodalommal rendelkezik. A világ összes nyelve közül a feröerin a legmagasabb az egy főre eső kiadott könyvek száma.
  • origo.hu

    Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

    origo.hu

    Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

    borsonline.hu

    „Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

    mandiner.hu

    Kiderült: ezt mondta Zelenszkij Orbánnak a szerdai telefonbeszélgetésben

    metropol.hu

    Friss hírek érkeztek a szétválasztott bangladesi sziámi ikrekről: így vannak most

    hirtv.hu

    Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

    origo.hu

    Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

    lakaskultura.hu

    A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

    she.life.hu

    Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

    she.life.hu

    Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

    videa.hu

    Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

    hirtv.hu

    KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    OLDALVONAL

    Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

    OLDALVONAL

    Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

    OLDALVONAL

    Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

    OLDALVONAL

    Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

    OLDALVONAL

    Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

    OLDALVONAL

    Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

    OLDALVONAL

    Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

    OLDALVONAL

    „Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott