Létrehozva: 2016.02.19.

Szexi szépségek hevernek a futballsztár lábai előtt

Alexandre Pato hálás lehet a sorsnak. A brazil focista rövid idõ alatt számos gyönyörû nõvel került kapcsolatba.

Amerre jár, színésznők és a modellek hevernek a lábai előtt. A Chelsea brazil sztárját, Alexandre Patót rendszeresen gyönyörű hölgyek veszik körül, ennek apropóján a Mirror összeállítást készített a focista kapcsolatairól.

Pato 18 évesen, 2007-ben hagyta el Brazíliát, az AC Milan szerződtette. Pár hónappal később eljegyezte Sthefany Britót, akivel egy fürdőruha-fotózáson ismerkedett meg. Mindössze kilenc hónapon át voltak házasok, a válás viszont három éven át tartott.

Pato nem sokáig kesergett, összejött Brazília 2010-es szépével, Debora Lyrával. Egy hónapig tartott a viszony, állítólag nem jutott idejük egymásra. Jó lecke volt a focista számára, hiszen a következő "áldozatát" Olaszországban szemelte ki.

Nem akárkit választott, összejött az olasz miniszterelnök, és AC Milan-tulaj Silvio Berlusconi lányával, Barbarával. A csapattársak nem nézték jó szemmel, hogy Pato közel került az elnökhöz, és mindenben védettséget élvez: kikezdték őt.

Pato nem bírta a légkört, Brazíliába szerződött, de a távolság nem tett jót a viszonyuknak Barbarával. 2013 júliusában, két és fél év után szakítottak.

Ezt követően a brazil klasszis tagadta a pletykát, hogy összejött volna Camila Oliveira MMA-harcossal, azt viszont elismerte, hogy immár Fiorella Mattheis a barátnője.

Róla a %RIPOST% is beszámolt, a Patóval együtt Londonba költözött modellt 2.1 millióan követik az Instagramon. Jelen pillanatban ő az egyik legfőbb látványosság a Chelsea stadionjában...

origo.hu

Dancsó Péter nevetségessé tette az amerikai nagykövettel pózoló influenszereket, ki is szórták a toplistáról

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

metropol.hu

Májusi pénzhoroszkóp: sosem látott bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

life.hu

Harry herceg magára maradt: sem a királyi család, sem a felesége nem támogatja

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

travelo.hu

Lila szibériai nőszirmok között sétálhatunk a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

ripost.hu

Tragédia Szalántán: szerelmespár halt szörnyet a balesetben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista

OLDALVONAL

„Nem tisztelik eléggé Magyarországot” – kiakadt Marco Rossi hűséges segítője