Létrehozva: 2016.09.24.

Fájni fog a bajnoki szünet a magyar fociedzőnek

Három hétig állni fog az NB I, megmondjuk, hogy kinek van a legnagyobb esélye arra, hogy októberben már munka nélkül maradjon.

A hétvégén rendezik a magyar labdarúgó-bajnokság 11. fordulóját, ami azt jelenti, hogy véget ér az első kör, mindenki játszott már mindenkivel. Ezt követően három hét szünet következik, legközelebb október 15-én lehet élvonalbeli összecsapásokat látni.

A szünet alatt nagy valószínűséggel megköszönik valakinek a munkát, erre jelenleg a legnagyobb esélye Horváth Ferencnek, a Diósgyőr edzőjének van esélye. A miskolci klub nagyon jól kezdte a szezont, két győzelemmel nyitottak, de azóta nyeretlenek, nyolc meccsen hat vereség és két döntetlen a DVTK mérlege.

Pedig Horváth a nyáron nagy szavakkal mutatkozott be Miskolcon.

"Itt csontzene lesz. Innen senki nem fog úgy hazamenni, hogy jól érezte itt magát."

Aki innen pontot akar elvinni, annak az fájni fog. Innen senki nem fog úgy hazamenni, hogy jól érezte itt magát.

Horváthnak egy valamiben igaza lett, a szurkolók valóban nem érzik jól magukat a stadionban. A gárda az utolsó helyen áll, öt hazai ellenfelükből négy is vitt el pontot a miskolci stadionból. Hétvégén a keleti rangadón az ősi rivális Debrecen ellen nem sikerül nyerni, akkor garantált az utolsó hely a szünet előtt.

A válság óriási a DVTK háza táján, ezt a klub vezetése is belátta, a játékosokat öt millió forintra büntették az elfogadhatatlan teljesítmény miatt. Benczés Miklós sportigazgató szerint a keret alkalmas rá, hogy Horváth Ferenc vezetésével a középmezőnyben végezzen.

A %RIPOST% tippje szerint Horváthtól ennek ellenére megválnak a bajnoki szünetben.

origo.hu

Így zajlottak Hszi Csin-ping kínai államfő fogadásának előkészületei a Budai Várban

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

„Azt vettük csak észre rajta, hogy sárgul” – lánya elvesztéséről vallott a magyar színész

mandiner.hu

„Paranoiás”, „hülyét csinál magából”, „kicsinyes” – már Magyar Péter híveinek is sok volt az internetblokkolós konteó

metropol.hu

„Elsődleges célponttá vált” – sztárklub csábítja Marco Rossi felfedezettjét

origo.hu

Újabb hír érkezett a rákos beteg Katalin hercegnéről

astronet.hu

Idén május 9-én van Áldozócsütörtök, vagyis Jézus mennybemenetelének napja

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

OLDALVONAL

Egyszer csak eltűnt, a legrosszabbkor ment WC-re a focista

OLDALVONAL

„Nem tisztelik eléggé Magyarországot” – kiakadt Marco Rossi hűséges segítője

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus