Létrehozva: 2016.10.03.

Amerikába költözött Cseh László

Rejtélyes támogatója vendégszeretetét élvezi a világbajnok úszó. Jókora dac viszi elõre, csak januárban fog rákapcsolni, idén már nem versenyez.

Érdekes bejegyzést tettek közzé a Magyar Úszó Szövetség Facebook-oldalán. Cseh László jelenleg az Egyesült Államokba költözött, és ottmarad még két hétig. Amerikában az egyik támogatója vendégszeretetét élvezi Cseh László, aki két hét múlva újra edzésbe áll, ám

nem egészen úgy, ahogy azt eddig tette.

Előtérbe kerül a szárazföldi munka, miközben a szokásosnál nagyobb hangsúly helyeződik a gyorsúszásra, és kísérletképpen a vegyesre is – írja az oldal.

Cseh Lászlót a Rióban történtek után nem csupán a lelkesedés, hanem jókora adag dac viszi előre. Az év hátralévő versenyeit passzolja, így a decemberi windsori rövid pályás világbajnokságon sem lesz ott.

Ugyan Cseh László legfőbb célja, hogy jól szerepeljen a világbajnokságon, de nem ez lesz az egyetlen verseny, ahol a magyar sztár rajtkőre áll. 2017-ben a vébé előtt már az új Dagályban tartják az országos bajnokságot. A két hazai verseny mellett néhány hagyományos nemzetközi verseny alkotja majd Cseh László programját.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban