Létrehozva: 2016.12.06.

Az úszóknak nincsen szüksége szövetségi kapitányra?

A nagy egyesületek szét lettek verve, Budapesten pedig nincs lehetõség edzeni Verrasztó Zoltán szerint, aki mostanáig nem szólalt meg az úszóválságban.

Nincsen szüksége a magyar úszósportnak szövetségi kapitányra, erről Verrasztó Zoltán, a Jövő SC elnöke beszélt a Digi Sport Reggeli Start című műsorában. A Verrasztó testvérek édesapja szerinte elfogadhatatlan, hogy a felnőttválogatott legjobb tíz versenyzője ugyanannyi pénzt kap, mint 2013-ban, amikor sokkal kisebb volt a szövetség költségvetése.

„Gyárfás Tamás érdemeit nem szabad félresöpörni, a rossz helyzetben lévő magyar úszósportot felemelte, kiválóan dolgozott. Aztán az utóbbi időben vezetési stílusa és minden, amit tett kezdett a visszájára fordulni. Ennek egyik oka, hogy azt gondolta, úszni is tud.

Az amúgy sem túl demokratikus vezetés enyhén mondva antidemokratikus lett

– mondta a lemondott elnökről Verrasztó, aki azt mondta, a gyerekei saját döntésükből sorakoztak fel Hosszú Katinka mögött, amikor az úszónő lemondásra szólította fel Gyárfást.

„A nagy egyesületek szét lettek verve, Budapesten nincs lehetőség edzeni, ami egy világbajnokság előtt nonszensz. Hosszú Katinkáéknak igaza van, változtatni kell. Elfogadhatatlan, hogy a felnőttválogatott legjobb tíz versenyzője ugyanazt az anyagi támogatást kapja, mint 2013-ban, amikor hatodennyi volt a szövetség költségvetése. Természetes, hogy tiltakoznak a legjobbak, de nem a pénzről van szó, hanem a lehetőségekről.”

„Ha Hosszú Katinkát nem számítjuk, a magyar úszósport akkor is a világ élmezőnyéhez tartozik. A világ és a sport sok mindenben megváltozott. A szövetségi kapitányi poszt nem igazán érthető, nincs rá szükség.”

„Az úszószövetség élére társadalmi elnök kellene, vagy olyan erős személy, aki tud segíteni, de nem egyhangú döntésekkel. A legfontosabb szerep a főtitkáré, aki az irányvonalakat tisztázva lehetőségeket teremt. Ha bármilyen irányba változást akarunk elérni, az elnökségnek fel kellene állnia” tette hozzá Verrasztó Zoltán.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség