Létrehozva: 2016.12.07.

Focilegendát vádolnak, Fradi-játékos is érintett?

Mosakodni kénytelen a korábbi Barca-, Real- és Juve-sztár. Edzõként összejátszott egy menedzserrel?

Cristiano Ronaldo és José Mourinho adóbotránya után Michael Laudrup lehet a Football Leaks újabb áldozata. A kiszivárogtatott dokumentumok (iratok, e-mailek, pénzmozgások) alapján a Spiegel arra következtet: a dán legenda edzőként egy menedzser zsebére dolgozott.

Laudrup a Barcelona játékosaként barátkozott össze a török származású Bayram Tutumluval, amikor az még nem focisták játékjogával, hanem Mercedesekkel kereskedett. Aztán edzőként, a Swansea kispadján már a keze alá játszott?

Többek között a spanyol Chico Flores és Pablo Hernández, valamint Roland Lamah szerződtetésénél is felmerülhetett az összeférhetetlenség. A belga válogatott támadót 2013-ban az Osasunától vette kölcsön a Swansea, következő évben onnan igazolt a Ferencvároshoz.

Amikor Tutumlu a focisták eladásánál is szorgoskodni kezdett (ráadásul a vezetők engedélye és tudta nélkül), Huw Jenkins klubelnök az asztalra csapott. Laudrup hiába mentegette barátját és egyben üzlettársát, előbb a menedzserrel, majd fél évvel később vele is szakított a walesi klub.

Szeretném teljesen világossá tenni, hogy SOHA egyetlen centet sem kaptam játékos adásvételével kapcsolatban. SOHA!

- hangsúlyozta Laudrup a Politiken című dán lapnak a gyanúsítások hallatán.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Idegenek fotózzák a magyarok otthonait, utcáit - ezt tedd, ha Te is érintett vagy

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott