Létrehozva: 2017.02.28.

Újabb háború a magyar sportban, súlyos milliókért perel a szövetség

A nemzetközi triatlonverseny szervezõje szerint a szövetségnek nem is a verseny kell, hanem az állami támogatás.

Kropkó Péter az állítja, hogy a Magyar Triatlon Szövetség ellehetetleníti a munkáját, így nem biztos, hogy idén meg tudják szervezni az Ironman 70.3 elnevezésű versenyt.

„Egy harminc és egy 35 millió forintos büntetést kapott a Kropkó Promotion, ezenkívül két magánszemélyt marasztaltak el 100-100 ezer forintramondta Kropkó a Borsnak, szerinte ez része annak a folyamatnak, aminek az Ironman felszámolása a célja. – A kormányhatározatban megítélt 180 millió forintos támogatást is a szövetségen keresztül kellett volna megkapnunk, ezt tavaly július óta várjuk.”

Kropkó szerint a szövetségnek nem is a verseny kell, hanem a támogatás, amit a saját rendezvényeire akar költeni.

„Lehet, hogy kimegyek Ausztriába. Kell a pénz a családnak. Mert ez már nem a cégről szól, hanem a családomról” – mondta Kropkó arra a kérdésre, hogy miként tervezi a jövőjét. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban