Donald Tusk: a NATO katonái már Ukrajnában vannak

KÜLFÖLD
Létrehozva: 2017.03.15.

Micsoda sztorik! Ki gondolta ezt Verebesről?

Bognár György két edzõtõl tanulta a legtöbbet a futballról. A Budaörs szakmai igazgatója Verebes Józsefrõl sztorizott.

Hétfőn bemutatták Verebes Krisztina könyvét, amelyet Az én Mágusom, Verebes József címmel írt édesapjáról, az egy évvel ezelőtt elhunyt labdarúgóedzőről. Az egykori tréner 1987-ben bajnoki címet nyert az MTK-val, akkori játékosa, Bognár György a %RIPOST%-nak elárulta Verebes mottóját:

A futball a szórakoztatóipar része. Azért megyünk ki a pályára, hogy gólokat rúgjunk és szórakoztassuk a közönséget!

A magyar válogatottban 50 alkalommal pályára lépő egykori középpályás szerint Verebes a meccselésben volt zseniális.

"Jól nyúlt bele a mérkőzésekbe, ismerte a játékosait, és ha látott egy hibapontot az ellenfélnél, azonnal reagált, váltott. Sokszor a rivális csak 15 perccel később eszmélt erre, de akkor már vezettünk."

Bognár kedvenc sztoriját is elmesélte, amikor az MTK-val Debrecenben játszottak:

"Józsibá előre elmondta a taktikai értekezleten, mi fog történni a meccsen: Uraim, ha 30 perc után nem megy a hazaiaknak, a közönség elkezdi szidni a saját csapatát. Mi rúgunk egy gólt a 60. és a 90. percben, és 2-0-ra nyerünk. Minden így történt, én rúgtam a másodikat, 2-0-ra győztünk."

Persze olyan is előfordult, hogy gyengén játszott az MTK, de Verebes erre is egyedülálló módon reagált:

"Vasárnap délelőtt 11-kor a Videotonnal játszottunk a Hungária körúton, az első félidőben aludtunk, borzalmasak voltunk. A szünetben vakartam a fejem, hogy Józsibá mit fog mondani. Oda jött, azt kérdezte, tudod milyen jól játszol? Nem hittem a fülemnek. Aztán kimentünk és remekeltünk."

Bognár jelenleg a Budaörs szakmai igazgatójaként dolgozik, és két edzőtől kapta a legtöbbet játékosként.

"A két legjobb edzőm Verebes József és Mezey György volt, tőlük tanultam olyan dolgokat, amiből a saját tapasztalataimmal együtt edzőként megélek."

Verebes József tavaly március 13-án, 74 évesen hunyt el. Edzői pályafutása során a legnagyobb sikereit a győri Rába ETO-val és az MTK-val érte el. Háromszor nyert bajnoki címet, és még öt alkalommal szerzett érmet az NB I-ben. A magyar válogatottat két időszakban is irányította szövetségi kapitányként.

origo.hu

Drámai hír érkezett Ukrajnából, Zelenszkij nem várt lépést tett

origo.hu

Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

borsonline.hu

Ezt látnod kell: A Házasság első látásra Encije vadiúj külsőt villantott – fotó

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

hirtv.hu

„Orbán nem tarthatja őt politikai túszként” - alaposan meglódult a baloldal fantáziája Ilaria Salis ügyében + videók

origo.hu

Órákon belül hatalmas napkitörés éri el a Földet

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került

OLDALVONAL

Nem bírt magával, kibújt a fürdőruhájából az egzotikus üzletasszony

OLDALVONAL

Rejtélyes eltűnés, senki nem érti, mi történt a bombázó teniszezőnővel

OLDALVONAL

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról