Létrehozva: 2017.03.14.

Szomorú hír, mélyütés Schumacher családjának

Így múlik el a világ dicsõsége. Elfelejtették a legendás bajnokot, vagy szándékosan tették ezt a Mercedesnél?

Nem lehet éppen boldog Michael Schumacher családja. Két héttel a Forma-1 2017-es rajtja előtt vette észre a német sajtó, hogy a Mercedes versenyautóiról eltűnt a Schuminak szánt biztató üzenet. Pedig a #KeepFightingMichael (Küzdj tovább, Michael) felirat három évig díszítette a Nico Rosberg és Lewis Hamilton masináit.

A szomorú jelenségről beszámoló Express szerint "leradírozták Schumit a Mercedesről". A kölni lap emlékeztet: a hétszeres világbajnok súlyos síbalesete után, 2014-ben még nagy betűkkel állt az autók oldalán a fenti felirat, 2015-ben és 2016-ban pedig már kisebb méretben az orrukon. Most pedig hiába is keresik - igaz, a melbourne-i rajtig még pótolhatják a hiányosságot.

Miután a Mercedes nem indokolja meg a döntés, az újság csak találgat. Nem tudni, hogy tudatos döntésről van-e szó, esetleg csak lefelejtették a lakkozásnál, netán attól a pár grammnyi túlsúlytól akartak-e megszabadulni.

Vagy talán az F1-es istállónál végbemenő változások vannak a háttérben? Feltűnő, hogy Rosberg visszavonulásával a 2009-es "alapcsapat" utolsó tagja is távozott. Akkor Schumi és Rosberg pilótapárosa mellett Norbert Haug sportigazgató és Ross Brawn csapatfőnök alkották a keménymagot.

Hat Mercedes nun seine Vormachtstellung an Ferrari verloren? Oder ist Lewis Hamiltons (32) Weitergabe der Favoritenbürde an Sebastian Vettel (29) nur Taktik?

Das wird sich erst im Qualifying zum WM-Auftakt in Melbourne (26. März) zeigen.

Genesungswunsch futsch

Doch eine Sache hat der Mercedes definitiv verloren: den Genesungswunsch #KeepFightingMichael, mit dem Hamilton und Nico Rosberg (31) in den letzten drei Jahren nach Michael Schumachers (48) tragischem Skiunfall dem Reha-Patienten Mut zusprachen.

– Quelle: http://www.express.de/26188200 ©2017

– Quelle: http://www.express.de/26188200 ©2

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Szijjártó Péter: folyamatos ostrom alatt tartanak minket Európa, egy liberális óceán közepén

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet