Létrehozva: 2017.03.02.

Szurkolói pletyka, mégis távozhat a Fradi legendája?

Nemrég a Ferencváros vezérigazgatója tagadta, hogy megválnának az edzõtõl. Úgy tûnik, hogy nyáron mégis csapatot vált a korábbi klasszis.

A Ferenczvárosi C-közép arról értesült, hogy a nyáron Lipcsei Péter veheti át az NB II-ben szereplő Soroksár irányítását. Korábban arról volt szó, hogy Lipcsei sehova sem megy.

A szurkolói oldal azt is tudni véli, hogy a Soroksár mostani edzője, Lucsánszky Tamás visszatér Nyíregyházára.

Korábban Lipcsei Péter többször is kiállt a ferencvárosi tábor mellett. A szurkolók nem járnak ki a csapat hazai meccseire a vénaszkenneres rendszer miatt. Emiatt felröppent a pletyka, hogy Lipcseit elküldi a Fradi, aki jelenleg a klub tartalékcsapatát irányítja az NB III-ban. A másodosztályú Soroksár egyébként a Ferencváros hivatalos partnerklubja, így a váltással Lipcsei a zöld-fehérek kötelékében is maradna.

Orosz Pál az Origónak azt nyilatkozta, eszük ágában sincs elküldeni Lipcseit:

„Semmi sem igaz ezekből. Miközben az FTC vezetése igyekszik folyamatosan fejleszteni a klubot, arra is nagyon ügyel, hogy ápolja a hagyományokat, tisztelje és megbecsülje a legendákat. Ilyen legendás alakja a Fradinak a klubrekorder Lipcsei Péter, aki évek óta edzőként erősíti az egyesületet. Minden ellenkező híreszteléssel szemben Lipcsei Péter a Fradi kötelékében marad a jövőben is.”

origo.hu

Nézőcsúcs, őrület, tombolás és Kanada: elképesztő ünneplést kapott a világbajnok magyar hokicsapat

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot