Létrehozva: 2017.05.08.

Meghökkentő dolgot árult el kislányáról Michelisz Norbi

Március végén született meg az elsõ gyermeke a magyar sztárpilótának, aki mindenben igyekszik a felesége segítségére lenni.

Nincs egyszerű helyzetben Michelisz Norbert, akinek márciusban született meg a kislánya, Mira. A Honda sztárversenyzője igyekszik felesége válláról levenni a terhet, miközben utaznia is sokat kell a túraautó-világbajnokság miatt, az idei szezon szintén nemrég kezdődött.

„Amiben csak tudok, segítek Johannának, akár éjjel is szívesen felkelek. Sőt, azt gondolom, vannak olyan dolgok, amelyeket jó, ha hozzám is köt Mira, mert az állandóság már ilyen pici korában is nagyon fontos. Így például a fürdetést semmi pénzért nem hagynám ki, ráadásul nincs nálam jobb fürdőmester, a vízhőfokát már vakon is eltalálom” – mondta Michelisz, aki egy meglepő dolgot is elárult a lányával kapcsolatban.

„Azt a fajta tudatosságot, amely sportolóként jellemez, próbálom a magánéletemben is tartani, és ez nincs másképp a lányom esetében sem. Ezt a szemléletmódot követtük a feleségemmel akkor is, amikor szóba került, hogy levetetjük a kicsi születésekor a köldökzsinórból kinyerhető őssejteket, így az ehhez szükséges csomagot is már jó pár héttel Mira érkezése előtt átvettük. Sportemberként is tudom, hogy mekkora szerepe van az őssejtnek például a regeneratív medicinában egy-egy sérülés esetén. Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan fejlődik az orvostudomány, így egyre több olyan betegség van, amely kezelésében felhasználható a gyűjtött minta”mesélte Norbi, aki most hétvégén hazai közönség előtt versenyezhet, a WTCC pilótái május 14-én a Hungaroringen küzdenek meg egymással. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezek a legfinomabb epres desszertek, amelyek a hét bármelyik napján elkészülhetnek

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség