Létrehozva: 2017.06.08.

Durva: újságírót fojtogatott a Barcelona sztárfocistája

Még egy tavalyi sérelemért akart bosszút állni a török játékos. A többiek nem hagyták, hogy elvaduljanak a dolgok.

Durva balhéba keveredett Arda Turan, a Barcelona futballistája rátámadt egy török újságíróra, akit fojtogatott is a helyi lapok beszámolói szerint.

A török válogatott tegnap Macedóniával játszott gól nélküli döntetlent, Turan a mérkőzés után támadt rá Bilal Mese-re, a Milliyet című lap újságírójára, akit fojtogatott is a Barca sztárja több lap – köztük a Fanatik – állítása szerint. Turan meg is akarta ütni Mese-t, ám szétválasztották őket.

A tavalyi Európa-bajnokság alatt a török újságokban jelent meg az a hír, hogy több játékos is magasabb prémiumot akar magának kiharcolni, ezért kemény támadások érték őket.

Turan nemrég az Instagram-oldalán üzent a szurkolóknak, azt írta, nem akar mentegetőzni, de nem felejti el, mi történt tavaly nyáron. A játékos állítása szerint olyan emberek rágalmazták a családját, akik szemtől szemben egy szót sem mernek mondani.

Azt, hogy a családomat a szájára vegye, és ezzel adja el a lapját, senkinek sem engedem

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Laktató és megfizethető csirkés brassói nem csak hó végére

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban