Létrehozva: 2017.07.21.

Elátkozták Dárdait? Hihetetlen balszerencse-sorozat üldözi

Óriási bajban a Hertha-tréner és magyar kapusedzõje, Petry Zsolt is. Ilyen helyzetbe még sosem kerültek. Mi lesz így a meccsen?

Mintha el lenne átkozva a Hertha. Elképesztő nehézségekkel kell megküzdenie Dárdai Pál csapatának, miközben a német labdarúgó Bundesliga és az Európa-liga főtáblás küzdelmeire készül. A villámlás és vihar miatt félbeszakadt edzés, az edzőtábor szomszédságában talált holttest után itt az újabb megpróbáltatás: az első és második csapata keretéből egyszerre öt kapus dőlt ki!

A felnőtteknél, Petry Zsolt kapusedző kezei alatt dolgozó Rune Jarstein (fertőzés okozta erős szédülés), cseréje, Thomas Kraft (orrtörés) és a frissen igazolt fiatal Jonathan Klinsmann (térdsérülés) egy napon esett ki a munkából! A tartaléksorban mögöttük következő fiatalok közül a 19 éves Leon Brüggemeier és a 18 esztendős Dennis Smarsch is húzódással dőlt ki. Maradt így a mindössze 17 éves tehetség, Luis Klatte.

Õ a kedvencem, csak még nőnie kéne pár centit

Esetleg szóba jöhet a végső esetre mozgósítható, 65 éves Hertha-mindenes, a korábbi kapus Nello di Martino:

Az ő reaktiválás persze csak tréfa.

Jelen pillanatban úgy fest, mintha el lennénk átkozva. A végén még be Nellónak is be kell szállnia

- viccelődött kínjában Dárdai Pál, aki leginkább abban bízhat, hogy a hétvégi edzőmeccseken Kraft egy maszkban védheti a kaput.

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Megmutatta az első felvételt a babáról: máris bővül Demcsák Zsuzsáék családja

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott