Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.08.31.

Váratlan lépés Gyurta Danitól, nagy dolgot vállal a bajnok

Olimpiai bajnok klasszisunk döntéshozó helyzetbe kerülhet az úszószövetségben. Pénteken minden eldõlhet.

Gyurta Dániel mostantól nem csak a vízben harcolhat. Nagyon úgy tűnik ugyanis, hogy olimpiai úszónk beszáll az úszószövetség csatározásaiba.

Pénteken rendezik a szervezet tisztújító közgyűlését, amelyen a korábbi távozók helyére új elnökségi tagokat választ a testület. Az egyik érkező maga Gyurta lehet, a 28 éves kiválóság a sport mellett látná el feladatát.
A Blikk információja szerint vállalná a pozíciót.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

magyarnemzet.hu

Haaland reagált a brutális kritikára, Roy Keane ezt nem teszi zsebre

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Így ültesd át végleges helyére a paradicsompalántát, hogy bő termésed legyen

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Ez kínos, valami nagyon nem stimmel Berki Mazsi szerelmes fotóján

ripost.hu

Hogy megnőttek: 30 év után újra együtt a Mrs. Doubtfire gyereksztárjai, így néznek ki most

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

OLDALVONAL

Csak 33 éves volt: rejtélyes körülmények között meghalt a kosaras

OLDALVONAL

Másfél millió forint: ennyit ér egy magyar hokis felszerelése

OLDALVONAL

Van rajta bugyi? A medence szélén fotózták az egzotikus szépséget