Létrehozva: 2017.09.16.

Késelés és lövöldözés, mindent látott a futballsztár

Az angol válogatott játékosa szörnyû dolgokat látott London utcáin.

Michail Antonio, az angol válogatott futballistája Dél-London olyan kerületében nőtt fel, ahol rendszeres volt az erőszak az utcákon. A West Ham szélsője a The Sun című lapnak mesélt a gyerekkoráról:

Számos barátomat halálra késelték, másokat meglőttek, de túlélték.

Furcsán hangzik, de mindez természetes volt a környékünkön. Valakit megkéseltek, és a reakció annyi volt, oké, megszúrták. Megkérdeztük, hogy érzi magát, ha azt mondta, rendben van, akkor nincs gond, lépjünk le, ennyi volt a beszélgetés."

A 27 éves Antonio amondó, könnyedén egy bandában végezhette volna:

"Az én sulimat három banda uralta. Erős gyerek voltam, rendszeresen bunyóztam, így nőttem fel. Minden banda akar egy jó bunyóst a soraiba, szóval könnyedén bekerülhettem volna ebbe a világba. Én azonban futballozni akartam."

Antonio azt szeretné, ha a környék mai gyerekei példaképként tekintenének rá:

"Szeretném, ha úgy tekintenének rám, mint aki az ő környékükről érkezett, és sikerrel járt, profi futballista lett. Higgyenek az álmaikban, mert akkor képesek elérni!"

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

travelo.hu

Mintegy 70 utas lett rosszul a Frankfurtba tartó gépen

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet