Létrehozva: 2017.09.06.

Szomorú döntés, elbúcsúzik a válogatottól a magyar sztár

Szeretne több idõt a családjával tölteni Kovács Csaba, aki nem szakad el a sportágtól. A válogatottal kétszer járt a világelitben.

Hivatalosan szeptember 30-án búcsúzik el a válogatottól a jégkorongozó Kovács Csaba, aki befejezi pályafutását.

A 33 éves játékos az MTI megkeresésére elmondta, az elmúlt szezont követően fogalmazódtak meg benne kérdések pályafutásának folytatásával kapcsolatban.

„2002-ben kerültem a felnőtt jégkorongba, az azóta eltelt időszak nagyon boldog és pozitív volt, mosolyogva gondolok rá vissza. De itt az ideje, hogy kicsit több időt töltsek a családommal, és ne mindig a jégen legyek” – fogalmazott.

„Kaptam felkéréseket, lehetőségeket, meglátjuk, hogy milyen szerepkörben maradok a pályák közelében. Nagy szurkolója maradok a magyar jégkorongnak, és nagyon szorítok majd a fiúknak jövőre a hazai rendezésű világbajnokságon” – fejtette ki Kovács. Hozzátette, a Testnevelési Egyetemen sportszervezésből diplomázik, a későbbiekben pedig ehhez kapcsolódóan szeretne tevékenykedni.

Kovács Csaba 2002-től 2016-ig Székesfehérváron játszott, utolsó idényét a MAC Budapest együttesében töltötte. A magyar válogatottal 2009-ben és 2016-ban a világelitben szerepelt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban