Létrehozva: 2017.11.07.

Úszóbotrány, kitiltották Gyárfás Tamás ellenfelét

A rendkívüli közgyûlés után folytatódik az úszóháború.

A Magyar Úszó Szövetség Fegyelmi Bizottsága fegyelmi eljárást folytatott Hornyák Viktorral szemben a MÚSZ szeptember 24-i közgyűlésén történtek miatt. A tagszervezetek és a szövetség végső határozata alapján Hornyákot három évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltották, emellett 200 ezer forint pénzbüntetés kifizetésére kötelezték.

Az úszóedzőt a rendkívüli közgyűlésen tanúsított magatartása, a vendégek és tagszervezetek képviselőinek megbotránkoztatása valamint az elnök asztalára dobott bilincs miatt büntették meg.

 

Emiatt nem folytathat semmilyen úszósporttal kapcsolatos tevékenységet, nem tarthat edzéseket és nem mehet el semmilyen versenyre illetve eseményre, amit a Magyar Úszó Szövetség rendez. A határozat november 3-án lépett érvénybe, ugyan Hornyák Viktor fellebbezhet, de valószínűtlen hogy enyhítenének a kiszabott büntető időn.

Hornyák volt az, aki éveken át harcolt Gyárfás Tamás korábbi elnökkel, de önmagán kívül soha senki nem szavazott rá.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezek a legfinomabb epres desszertek, amelyek a hét bármelyik napján elkészülhetnek

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség