Létrehozva: 2018.03.07.

Exkluzív fotók: zárt körű klubban buliztak sportlegendáink

A lebontásra váró Olimpia Szálló kedvelt célpontja volt a legnagyobb bajnokainknak.

Nemsokára már csak emlék lesz a Normafánál található Olimpia Szálló, ahova gyakran jártak bulizni a magyar sportlegendák, köztük Kárpáti Györggyel és Puskás Ferenccel.

A %RIPOST%-nak sikerült körbejárni az épületet, amely kultikusnak számított a '70-es és '80-as években, mára viszont egy teljesen lerobbant kísértethotel lett belőle.

„Hosszú évekig kikapcsolódásként mentünk fel a Hotel Olimpiába, névnapokat és szülinapokat is ünnepeltünk ott. Főleg az uszoda részében töltöttük az időnket, versenyeztünk víz alatti búvárkodásban, ebédeltünk a kertben, hozták a pincérek a jó kajákat. Egyik legnagyszerűbb kikapcsolódás volt ez nekünk nyáron, jó időben, sokat hülyéskedtünk ott” – mesélte lapunknak örömteli hangon Kárpáti György.

Nem titok, hogy Kárpáti és Puskás Ferenc országos cimborák voltak, Öcsi bácsi maga is szeretett az Olimpia Szállóba járni.

„Öcsi nem volt vízi ember, de azért feljött velünk ebédelni, megitta a maga kis fröccsét. Néha hozta magával Czibort és Kocsis Sanyit is. Kártyáztunk, néztük a szép lányokat, azt csináltuk, amit a normális emberek szoktak” – mesélte nevetve Kárpáti.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

ripost.hu

Tudsz-e annyit, hogy leérettségizz ebből a tantárgyból? Kvíz

hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

„Nem érdekelte őket, hogy olimpiai bajnok vagyok” - 75 éves lett a magyar sport legendája

OLDALVONAL

„Könnyek szöktek a szemembe” – Szoboszlai hódolója meghatotta Kloppot

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista