Létrehozva: 2018.03.21.

Remek hírt kaptak Liu Shaolinék, hónapok óta erre vártak

Végre hosszabb ideig pihenhetnek az olimpiai bajnok hõsök.

A magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók remek hírt kaptak: Bánhidi Ákos csapatmenedzser elárulta, most hosszabb pihenő vár a versenyzőkre.

A téli olimpián aranyérmet szerző Liu Shaolinék szinte semmit nem tudtak pihenni, azonnal utazniuk kellett a kanadia világbajnokságra, ahol végül egy ezüstérem jött össze a magyaroknak.

Bánhidi elmondta, hogy fizikailag és pszichésen is megpróbálták felkészíteni a sportolókat, de nem volt egyszerű a helyzetük. Mindössze kilenc nap állt rendelkezésre a montreali utazásig.

A válogatott edzője arról is beszélt, hogy most a versenyzőkre nagyobb pihenés vár, a szakmai stáb tagjainak pedig értékelniük kell az elmúlt időszakot és a legfontosabb feladatuk a „hogyan tovább” megtervezése.

Szerinte az elmúlt évek túlfeszített tempóján kicsit lazítani kell, s ha a következő játékokon is legalább ilyen sikeresen akarnak szerepelni, az újabb olimpiai ciklus első évében nem foghatnak bele olyan lendülettel a munkába, mint az elmúlt években. Mint mondta, nem szeretnék „szénné égetni” a versenyzőiket, írja az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiadták a riasztást: lecsap a vihar Magyarországra

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet