Létrehozva: 2018.07.03.

Óriási örömhír, különleges olimpiát rendezhet Budapest!

Kiss Gergely olimpiai és világbajnok vízilabdázó lesz az esemény nemzetközi arca.

Szeptember elsején Budapest, Európa 2019. évi Sportfővárosának utcái és terei ismét megtelnek sportolókkal, kezdetét veszi a harmadik Budapest Urban Games (BUG). A különleges „utcalimpia” nemzetközi arca Kiss Gergely lesz.

Idén olyan extrém sportágakban is vetélkedhetnek a résztvevők, mint a 4 vagy 8 kilométeres futás a Citadellán, melyre több, mint ezer embert várnak a szervezők.

2018-ban is „megnyitják” a Dunát a sportolni vágyók előtt, szeptember elsején a Szabadság hídnál próbálhatják ki a versenyzők, milyen érzés a folyót a belvárosban átúszni.

A BUG egyik központja a VII. kerületi Klauzál tér lesz, ahol két ízig-vérig városi sportág, a grundfoci és az utcai kosárlabda közösségei versenghetnek egymással. A foci mérkőzéseket a korábban már bevált grundon tartják, míg a BUG első kosármeccsei az utcán dőlnek el.

„A Klauzál tér és környéke fontos szerepet játszik az életemben, mert itt nőttem fel. Bármilyen sportoló életében a közösségnek legalább olyan fontos szerepe van, mint a tehetségnek, vagy a kitartásnak, ezért fontos a BUG kezdeményezés, mert a közösségi életet és élményeket támogatni kell” – mondta az eseménnyel kapcsolatban Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó.

A Budapest Urban Games sporteseményeire 2018. augusztus 1-től lehet majd jelentkezni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

borsonline.hu

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Ötvenen túl is lepedőakrobata a Forma-1 sztárja

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet